Elpocsékolja a rendszer a gyerek erőforrásait – Frigy Szabolcs szatmári oktatási szakértő a romániai tanügy hibáiról

Jelenleg „információzaj” van, amiből ki kellene szűrni az értelmes dolgokat. De nem tanítanak Romániában kritikai hozzáállásra nevelő, „fake news” (álhír) nevű tantárgyat, pedig fontos lenne a jelenlegi helyzetben.

– Az említetteken kívül még mi okozhat nagy gondot a jelenlegi oktatási rendszerben?

– A gyerek számára nincs oktatási rendszer, csak a tanár van, aki bemegy az órára. Tulajdonképpen a tanár testesíti meg a rendszert. Annyira kiszámíthatatlan a jövő, hogy az iskola amúgy sem tudja követni. A tantárgyaknak eszközöknek kell lenniük ahhoz, hogy segítsenek a gyereknek abban, hogyan kommunikáljon, mennyire legyen kritikus, hogyan működjön együtt.

A Világbanknak van egy számítása, amit „human capital indexnek” hívnak. Azt próbálják adatolni, hogy egy ország hogyan bánik a fiatalokkal, mert egy ország számára legfontosabb erőforrás egy fiatal. 0 és 1 között elhelyezik az országot egy tengelyen, azt próbálják megmutatni, hogy a fiatalokban rejlő potenciálokat mennyire tudja a rendszer kibontakoztatni. E tekintetben a legjobban teljesít Sanghaj, ott 0,88 az érték: szinte mindent ki tud hozni a fiatalokból. Románia 0,58–0,60 közti értéket mutat fel, ami azt jelenti, hogy a fiatalokban rejlő potenciálnak majdnem fele elvész, nem tudja kihozni a rendszer. Ez gazdasági hátrányt is jelent.

Van egy zseniálisan jó mutatójuk is, ami alapján látható, hogy hány évet töltünk az iskolarendszerben, és abból mennyi a hasznos idő, amikor valóban hasznos dolgokat tanulunk. De az is kiderül, hogy ugyanazt az információt, amit megtanulunk 14 év alatt, egy jó oktatási rendszerben mennyi idő alatt lehetne megtanulni. Románia esetében minimum két és fél év a veszteséges idő, amit a rendszer elpazarol. Ide tartozik például az, hogy magoltatjuk a diákokat, akik azt érzik, hogy hiába járnak iskolába. Amit külföldön nagyon jól csinálnak, hogy van víziójuk a jövőről, arról, hogy milyen fiatalokat akarnak képezni, milyen világban kell nekik helyt állniuk. És többet beszélnek a fiataloknak a boldogságra való képességről, ami az életben nagyon fontos dolog.

– Ön szerint mit veszítenek a diákok az online oktatás miatt, illetve milyen előnyei lehetnek a távtanulásnak?

– A napokban megjelent egy angol kutatás, ami eléggé pesszimista képet festett az online oktatási rendszerről. Ők konkrétan megnézték, hogy mennyit tanultak a gyerekek az online oktatásban: a tapasztalat azt mutatja, hogy a gazdagokat kevésbé érinti rosszul, mint a szegényeket. Ott, ahol a családnak voltak digitális eszközei, nyilván jobban be tudtak kapcsolódni a gyerekek. A francia forradalom óta az oktatásnak mindig az volt az egyik elvárása, hogy egyenlőség legyen.

A román oktatási rendszerben a legjobb és legrosszabb iskola között hatalmas különbség van, ami szegregál, az online oktatás pedig jelentős mértékben szakadékokat okoz. Egyetlen pozitívuma ennek a platformnak, hogy elkezdünk felzárkózni az immár harminc-negyven éves történethez, miszerint az internet behozható az oktatásba. Ezzel együtt megjelennek új félelmek, hogy a tanár helyettesíthető-e? Ha az órát felteszik a Youtube-ra, akkor a tanárnak nem kell megtartania? Ezek a felismerések kellene elvezessenek ahhoz, hogy az óra ne információközlésről szóljon, mert azt meg tudjuk nézni a Youtube-on is. Hanem az lenne a fontos, hogy miként vagyunk mi együtt, hogyan tudunk együttműködni, kommunikálni. Ez lehetőséget nyújt egy jobb rendszer kialakítására, viszont ennek megteremtéséhez szükséges az ön­reflexió. Gondoljuk végig, mi volt rossz és jó ebben az időszakban, tanár, diák és szülő ossza meg tapasztalatait, legyen erről egyfajta társadalmi párbeszéd.

– Előadásában említette a reziliencia (rugalmas ellenállási képesség) fogalmát. Mit is fed ez az oktatásban?

– A reziliencia nagyon fontos fogalommá válik az oktatási rendszerben. Többfajta kontextusban szokták használni. Rezilienciának mondjuk a változással szembeni ellenálló képességet: hogyha tudom, hogy a jövő kiszámíthatatlan, csak a változás biztos, akkor nekem stabil személyiségre van szükségem. Alkalmazkodóképesen kell megbirkózni a változással. A szakirodalom reziliens diákoknak hívja azokat, akiknek a családi környezete nem indokolná, mégis jobban teljesítenek: nagyon szegény környezetből jönnek, de mégis jól teljesítenek. Az oktatási rendszernek is ez kellene legyen az egyik megvalósítása, hogy ilyen diákokat képezzen.

– Ön szerint jó értelemben változni fog-e a közeljövőben az oktatási rendszer?

– Én örök optimista vagyok, hiszem, hogy változni fog, annál is inkább, mivel ez ilyen formában sokáig nem tud működni. A struktúrán belül nagyon sok a feszültség a rendszer elemei között. A finneknek volt egy hatalmas oktatási reformjuk az 1970–80-as évek környékén, amikor teljesen tiszta lappal tudtak meghatározni egy új oktatási irányzatot. Mindezt úgy, hogy volt konszenzus a politikai pártok közt arra vonatkozóan, hogy merre kell vinni az oktatást. Romániában is ilyen intézkedésre kellene törekedni, ugyanakkor társadalmi párbeszédre lenne szükség. Rengeteg tanulmány és felmérés készült arról, hogy milyen a jó oktatási rendszer, van honnan ihletet meríteni.

És fel kell készíteni a gyereket a jövőre, arra, hogy nem ér véget a tanulás az érettségivel vagy az egyetemmel. Tanulási ökoszisztémában kell gondolkodni, ami nagyfokú együttműködést jelent az iskola, a közösség, a szülői háttér és a kulturális intézmények között. Az is elgondolkodtató, hogy a gyerek, amikor belép az óvodába, vagy elkezdi az iskolát, még kíváncsi, és szeret tanulni. Tizenkét múlva pedig elege van ebből a formális tanulásból. A gyerekek legfontosabb erőforrásait pocsékolja el a rendszer.