
Fotó: Boda L. Gergely
Erdélyben a magyar nyelvű oktatás színvonala elmarad a román nyelvűétől, de jobban teljesítenek az anyanyelvükön tanuló magyar gyermekek azoknál, akiket szüleik a jobb érvényesülés céljával román iskolába íratnak – hangzott el azon a kisebbségi oktatási konferencián, amelyet a torockói Duna-házban tartottak csütörtökön.
2015. október 30., 16:092015. október 30., 16:09
2015. október 30., 17:472015. október 30., 17:47
Az MTI beszámolója szerint Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének az igazgatója romániai teljesítményfelmérések eredményei alapján jutott arra a következtetésre, hogy még Hargita, Kovászna, illetve Kolozs megye román diákjai is átlagosan jobb eredményeket érnek el például matematikából az országos felmérőkön, mint a magyar diákok.
A kutató szerint ez azzal magyarázható, hogy a romániai magyar nyelvű oktatási rendszer nem képes integrálni azokat, akik gyengébb képességgel rendelkeznek. Ferenc Viktória, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa a nemzetközi tanulói teljesítménymérési program (PISA) adatai alapján állapította meg, hogy az anyanyelvükön tanuló erdélyi magyar gyermekek mind matematikából, mind szövegértésből jobb eredményeket érnek el a románul tanuló magyar gyermekeknél.
Kapitány Balázs, KSH Népességtudományi Kutatóintézet munkatársa hívta fel arra a figyelmet, hogy a romló demográfiai helyzet ellenére nagyobb szervezettséggel, a források szakszerű elosztásával sok olyan erdélyi településen is fenntartható lenne a magyar nyelvű oktatás, ahol ez az elmúlt években válságba jutott. Három olyan konkrét esetet mutatott be, amikor magyar döntéshozók jó szándékú, de szakmailag nem kellőképpen megalapozott döntései vezettek a magyar oktatás leépüléséhez.
Kántor Zoltán a konferenciát szervező Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, a tanácskozás szünetében az MTI-nek elmondta, a kisebbségi oktatás kérdése egyszerre oktatáspolitikai és nemzetpolitikai kérdés. A kutató szerint az erdélyi magyar nyelvű oktatás számára a minőség javítása a kihívás. „Mondjuk ki: verseny folyik a többség és a kisebbség között az oktatásban. Ha a magyar oktatás nem tud felzárkózni, sőt jobb lenni a románnál, egyre több szülő fogja a román iskolát választani a gyermekei számára” – fogalmazott Kántor Zoltán.
Az eseményt megnyitó Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos azért tartotta fontosnak a tanácskozást, mert szerinte az elkövetkező két-három évben dől el, hogy a trianoni döntés századik évfordulóját „gyarapodó nemzetként, vagy a vesztességeit feldolgozni képtelen, a negatív folyamatokba beletörődött nemzetként” fogjuk megélni.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!