
Fogyasztási szokások. A fogyasztói társadalomban a vásárlási döntéseket nem annyira a valódi szükségletek, mint inkább a mesterségesen kialakított vágyak és az identitás iránti igény vezérlik
Fotó: Orbán Orsolya
Nem tárgyakat, hanem élményeket és identitást vásárolnak a fiatalok, döntéseiket pedig egyre inkább a lájkok, a trendek és a kortársak elvárásai befolyásolják. Szabó Júlia ifjúságszociológus, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója szerint a mai fiatalok fogyasztás tekintetében is a lehetőségek és a kockázatok között egyensúlyoznak, és nem mindenki engedheti meg magának, hogy lépést tartson a többiekkel.
2026. november 06., 08:002026. november 06., 08:00
2026. november 06., 08:232026. november 06., 08:23
Szabó Júlia ifjúságszociológus, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója szerint a lájkok és a kortársak elvárásai ma már nagy mértékben befolyásolják a fiatalok fogyasztási döntéseit. Beöltözni, ott lenni a bulin, és mindezt meg is mutatni: egy-egy tematikus esemény – legyen szó akár a napokban lezajlott halloweenről –
Az ilyen alkalmak azonban nemcsak az ünneplés módját változtatják meg, hanem azt is, mit jelent egy fiatal számára részt venni bennük, vagy éppen kimaradni belőlük. A szakember szerint a jelenséget tágabb összefüggésben érdemes vizsgálni.
Szabó Júlia ifjúságszociológus, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója
Fotó: Sütő Zsolt
Az ifjúságszociológus úgy látja, hogy a késő modern társadalmakban az ünnepek hagyományos rituális és szakrális jelentései mellett egyre hangsúlyosabbá válnak a fogyasztói és élményfunkciók. Mint mondta, például a halloween kelet-közép-európai elterjedése a globalizáció és a kulturális transzfer egyik lehetséges példájaként is értelmezhető. Elterjedésében a globalizáció és a fogyasztói kultúra fontos szerepet játszik, így jól tükrözi a modern társadalom működését.
„Ifjúságszociológusként három megközelítést tartok fontosnak a téma értelmezésében: a kockázati társadalom, a fogyasztói társadalom, valamint az információs és szabadidős társadalom sajátosságait” – magyarázta a szakember. (A kockázati társadalom olyan modern társadalom, amelyben az életünket egyre inkább a fejlődés által teremtett veszélyek és bizonytalanságok határozzák meg, és ezekkel mindenkinek egyénileg kell megbirkóznia – szerk. megj.)
Az influenszerek személyes, hitelesnek tűnő tartalmaikon keresztül szintén hatással vannak a fiatalok fogyasztási szokásaira
Fotó: Olti Angyalka
Hangsúlyozta, hogy a halloween erdélyi elterjedését kifejezetten nem kutatták. Ezért nem tudná pontosan megmondani, népszerűsége milyen mértékben köszönhető a kereskedelemnek, a bevásárlóközpontok kínálatának vagy a fiatalok közösségi igényeinek. Tágabb összefüggésben ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy a fogyasztói társadalomban a szabadidő, a szórakozás és az önkifejezés egyre szorosabban összekapcsolódik a fogyasztással.
A kutató szerint az ilyen ünnepeket a hagyomány, a vallás, a globalizáció és a fogyasztói kultúra összefüggésében érdemes vizsgálni. Fontos kérdésnek tartja, hogy az emberek miként alakítják saját ünnepi szokásaikat, és hogyan férnek meg egymás mellett a szakrális, a világi és a fogyasztói elemek.
A fiatalok számára egy-egy tematikus esemény nemcsak vásárlást vagy szórakozást jelenthet, lehetőséget is kínál a közösséghez tartozásra
Fotó: Alexandru Nițescu
„A különböző ünnepi gyakorlatok ugyanis nem feltétlenül zárják ki egymást, hanem akár párhuzamosan is jelen lehetnek az emberek életében.
Az ifjúságszociológus úgy látja, a fiatalok számára egy-egy tematikus esemény nemcsak vásárlást vagy szórakozást jelenthet. Lehetőséget is kínál a közösséghez tartozásra, az önkifejezésre és a közös élmények megélésére. A kereskedelem pedig felismeri és igyekszik kiszolgálni ezeket az igényeket, miközben újabb fogyasztási lehetőségeket is teremt.
„Az online térben a fiatalok nemcsak élményeket és tartalmakat fogyasztanak, hanem mások életstílusával is összehasonlítják magukat. A trendkövetés, a lájkok és a kortársak elvárásai befolyásolhatják döntéseiket” – mutatott rá az ifjúságszociológus.
Szabó Júlia szerint a közösségi média tovább erősítheti ezt a folyamatot. Az influenszerek személyes, hitelesnek tűnő tartalmaikon keresztül szintén hatással vannak a fiatalok fogyasztási szokásaira. „A közösségi média így egyszerre biztosít lehetőséget az önkifejezésre és a kapcsolódásra, ugyanakkor fogyasztói nyomásnak és különböző online kockázatoknak is kiteszi a fiatalokat” – szögezte le.
A közösségi élmény lehetősége mellett a kimaradás, a lemaradás és a társadalmi különbségek megtapasztalása is megjelenhet
Fotó: Alexandru Nițescu
Hozzátette, az online platformok nemcsak közvetítik, hanem alakíthatják is a fogyasztói trendeket. Láthatóvá tesznek bizonyos életstílusokat, összehasonlításra ösztönözhetnek, és megerősíthetik azt az érzést, hogy bizonyos élményekből nem szabad kimaradni.
„A fogyasztói társadalomban a vásárlási döntéseket nem annyira a valódi szükségletek, mint inkább a mesterségesen kialakított vágyak és az identitás iránti igény vezérlik. A társadalmi összehasonlítás és a megfelelési kényszer arra ösztönzi az embereket, hogy
A szakember szerint a fiatalokra nehezedő társas nyomást sem lehet figyelmen kívül hagyni. A kortársak elvárásai, a trendek követése és az online jelenlét igénye befolyásolhatja, hogy milyen programokon vesznek részt, hogyan öltözködnek, és mit mutatnak meg magukról. A fogyasztói társadalomban ugyanakkor a lehetőségek egyenlőtlenül oszlanak meg: nem minden család engedheti meg magának ugyanazokat a programokat, ruhákat vagy kellékeket.
Kifejtette, a fogyasztói társadalom kialakulása különösen hangsúlyosan érinti a fiatalok életmódját. Egyre nagyobb a fogyasztási kényszer, a fiatalok pedig egyre inkább a fogyasztói stílusok mentén differenciálódnak, bár fogyasztási lehetőségeik igen egyenlőtlenek.
Az önkifejezésre és a közös élmények megélésére is lehetőséget kínál egy közös esemény
Fotó: Alexandru Nițescu
„Amikor a fiatalok kulturális fogyasztásában mutatkozó társadalmi különbségeket vizsgáljuk, azt látjuk, hogy mindig létezik egy viszonylag nagy réteg, amely a »fogyasztói miliők alatt helyezkedik el«, és amelynek szabadidős, kulturális aktivitása igencsak szegényes” – világított rá a kutató.
„A fiatalok online világában egyszerre vannak jelen a lehetőségek és a kockázatok. Az önkifejezés, az intimitás és a másokkal való kapcsolatteremtés mellett a mások viselkedéséből fakadó veszélyek is befolyásolják döntéseiket” – tette hozzá Szabó Júlia.
Az online platformok nemcsak közvetítik, hanem alakíthatják is a fogyasztói trendeket, láthatóvá tesznek bizonyos életstílusokat, összehasonlításra ösztönözhetnek
Fotó: Alexandru Nițescu
Az ifjúságszociológus szerint az elmúlt két évtized nagymintás ifjúságkutatásai jól szemléltetik a tartalomfogyasztás átalakulását. A fizikai és analóg formákra épülő fogyasztást fokozatosan felváltja a digitális tartalmak és a virtuális terek használata.
A négyévente végzett Magyar Ifjúságkutatás 2020-as eredményeit idézve elmondta, hogy az erdélyi magyar fiatalok körében kevésbé népszerűek a magaskultúra hagyományos intézményei, és látogatottságuk is csökkenő tendenciát mutat. Ide tartozik például
A kulturális fogyasztás mellett a médiahasználat is átalakul. A képernyős tevékenységek egyre inkább előtérbe kerülnek, a kommunikáció és a kapcsolattartás jelentős része pedig az online térbe helyeződik át.
A felmérés szerint a 15–29 éves fiatalok 97 százaléka rendelkezett saját okostelefonnal, 93 százalékuk pedig mobilinternet-előfizetéssel is. Az online közösségi oldalak használata szintén általános: a megkérdezettek 81 százaléka tagja volt valamelyik közösségi platformnak, és a fiatalok közel fele folyamatosan online van. A platformhasználat életkor szerint is eltér. A TikTok és a Snapchat elsősorban a legfiatalabbak körében népszerű, a Facebook inkább a fiatal felnőttekre jellemző.
Annak ellenére, hogy azt mondhatjuk, a fiatalok nagyon otthonosan mozognak a digitális világban, mégsem érzik magukat feltétlenül biztonságban az online környezetben” – fejtette ki a szakember.

Tavaly az Európai Unióban a 15 és 29 év közötti fiatalok 26,9 százaléka élt túlzsúfolt lakásban, a legmagasabb arányokat Románia, Lettország és Bulgária regisztrálta ezen a téren – közölte kedden az Eurostat.
Mint mondta, a fiatalok online hírportálokat és közösségi oldalakat használnak tájékozódásra, követik az influenszerek és a youtuberek tartalmait, emellett maguk is készítenek és osztanak meg digitális tartalmakat.
Ezt a friss európai adatok is alátámasztják. A Flash Eurobarometer-jelentés az uniós serdülők körében vizsgálta a képernyő előtt töltött időt, a közösségimédia-használat elterjedtségét és ezek jóllétre gyakorolt hatásait. Eszerint a 13–18 éves európai fiatalok tanítási napokon átlagosan 4,5 órát, hétvégén 6,1 órát töltenek a képernyő előtt. A serdülők több mint 40 százaléka maga is úgy véli, hogy túl sok időt tölt így, 90 százalékuk pedig arról számolt be, hogy már ki volt téve valamilyen online kockázatnak.
A jelentés szerint strukturális generációs szakadék is létezik.
Abban viszont mindkét csoport egyetért, hogy a digitális jóllét javításához elsősorban a platformok szabályainak hatékonyabb érvényesítésére volna szükség – szerepel a felmérés eredményeiben.
A Social Media Survey 2025 elnevezésű felmérés többek között az információszerzési szokásokat, a közösségimédia-használatot, a dezinformációval való találkozást és az influenszerekkel való kapcsolatot vizsgálta. A válaszadók kétharmada (66 százalék) úgy érzi, hogy az elmúlt hét napban legalább néha találkozott dezinformációval és álhírekkel. Romániában ez az arány 82, Magyarországon 81 százalék. Bár a megkérdezettek valamivel több mint 60 százaléka bízik abban, hogy felismeri a dezinformációt, nagyjából minden tízből három ember nem érzi magát erre képesnek. A válaszadók 37 százaléka követ influenszereket vagy tartalomkészítőket, a 15–24 évesek körében azonban ez az arány 74 százalékra ugrik.
Az élményközpontú, kockázatokkal terhelt és folyamatosan változó társadalmi környezetben a fiatalok online viselkedését elsősorban az önkifejezés, az identitáskeresé összefüggésében kell értelmezni
Fotó: Pexels
Szabó Júlia szerint mindez a mai fiatalok egyik alapvető tapasztalatára mutat rá. Egyre több lehetőségük van az önkifejezésre és az életmódjuk alakítására, ugyanakkor döntéseiket egyre erősebben befolyásolhatja a fogyasztói kultúra, a kortárscsoportok elvárása és a digitális környezet.
És az, mennyire tudják megőrizni a saját élményeik feletti rendelkezést” – összegezte az ifjúságszociológus.
Úgy véli, egy élményközpontú, kockázatokkal terhelt és folyamatosan változó, vagyis fluid társadalmi környezetben a fiatalok online viselkedését elsősorban az önkifejezés, az identitáskeresés, a közösséghez tartozás és a bizonytalansághoz való alkalmazkodás összefüggésében kell értelmezni.
„Az online tér egyszerre a lehetőségek, az önkifejezés és a közösségi kapcsolódás tere, de egyben a külső elvárásokhoz való alkalmazkodás és a kiszolgáltatottság forrása is” – mutatott rá a szociológus.

Egy friss, a romániai tizenöt évesek körében végzett felmérés szerint a megkérdezettek hetven százaléka naponta többször is fogyaszt édesített italt, mégis a cukrozott üdítőkről általában csak akkor esik szó, amikor az orvos túlsúlyt állapít meg.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.
„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.
Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.
Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.
Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.
szóljon hozzá!