Több mint tizenöt évvel az első álmok, tervek megszületése után hivatalosan is megnyílt kedden Kolozsváron a Magyar Ifjúsági Központ.
Életkori korlátozásokra van szükség az internetes platformokon, ami nem arról szól, hogy a gyerekek hozzáférhetnek-e a közösségi médiához, hanem arról, hogy a közösségi média hozzáférhet-e a gyerekekhez, és ha igen, mikor.
Egyre nagyobb kihívás elé állítja a pályakezdőket az erdélyi munkaerőpiac, ugyanis a vállalatok csak visszafogottan toboroznak alkalmazottakat.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Tanügyi rendszerünk ezer sebből vérzik. Bukarestben azonban rátapintottak a probléma lényegére, megvan a megfellebbezhetetlen megoldás: a szabóság.
A Kolozs megyei hegyimentők szerint műszaki szempontból kifogástalan állapotban van a Tordai-hasadék via ferrata útvonala, ahol vasárnap egy 22 éves fiatal életét vesztette. A hatóságok továbbra is vizsgálják a tragédia körülményeit.
Tyúkok az udvaron, kovászos kenyér a kemencében, veteményes a ház mögött, naplemente a dombtetőn.
Könczei Csaba agrármérnökkel, RMDSZ-es parlamenti képviselővel, a képviselőház mezőgazdasági szakbizottságának alelnökével kerestük a választ arra, hogy miért vannak fiatal gazdáink az egyik legnehezebb helyzetben Európában.
Nemcsak rendezvényeket és alkalmi programokat szeretne kínálni a háromszéki középiskolásoknak a Kovászna Megyei Tanács által elindított Diákok éve kezdeményezés, hanem valódi kapaszkodókat.
Felpezsdült a romániai munkaerőpiac, legalábbi az idei év eddig eltelt időszakában rekordot döntött a munkahelyet keresők száma az egyik legnagyobb állásközvetítő platform friss elemzése szerint. A munkaerőpiaci jelszó idén a pénzügyi stabilitás.
Egyre több romániai, erdélyi orvos találkozik olyan tinédzserekkel, akik TikTokon látott „csodadiétákat” próbálnak ki. Az extrém fogyókúrás trendek azonban nemcsak egészségtelenek, hanem hosszú távon súlyos testi és mentális problémákat is okozhatnak.
Különleges színt hoz az erdélyi zenei palettára az Arrows of God, amely nemcsak zenél, hanem hitet is közvetít. Dalaik személyes megtapasztalásokból születnek, céljuk pedig, hogy bátorítsák a keresztény közösséget és megszólítsák a hit útját keresőket is.
Fiataloknak épít lakásokat a fejlesztési minisztérium számos erdélyi és partiumi magyarlakta településen.
Európa felfedezésére hívja a fiatalokat az unió: a DiscoverEU program keretében idén 40 ezer ingyenes utazási igazolvány talál gazdára. A lehetőség azoknak a 18 éveseknek szól, akik készen állnak arra, hogy egy hónapon át bejárják a kontinenst.
A tekére sokan ma is legfeljebb szabadidős játékként gondolnak, miközben vannak fiatalok, akik a világbajnoki dobogóig jutnak ebben a sportban.
Több mint húsz éve működik Baróton a Laura Ház Egyesület, amely ma már fogyatékkal élő fiatalok számára biztosít foglalkoztatást és közösséget.
Egy várhatóan áprilistól induló program keretében az állam 170 millió euróval támogatja 28 ezer pályakezdő fiatal foglalkoztatását – jelentette be szombaton munkaügyi miniszter.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott sürgősségi rendeletével stabilitási támogatást vezet be az úgynevezett NEET státuszú fiatalok számára, akik megszerzik első munkahelyüket teljes munkaidős, határozatlan idejű munkaszerződéssel.