
A szatmárudvari élményfürdő nyáron egyszerre 800 főt tud majd befogadni (látványterv)
Fotó: Facebook/Comuna Odoreu
Története legnagyobb beruházására készül a Szatmárnémetitől csupán alig több mint 10 kilométerre fekvő Szatmárudvari: az idők folyamán tűzvész és árvíz által egyaránt sújtott település most élményfürdő építésével szeretné megalapozni jövőjét. A több mint 24 millió eurót felemésztő akvaparképítés költségvetésének kevesebb mint felét európai uniós pénzekből fedezik, a többit saját forrásból, kölcsönből kell előteremteni, hogy akár négy éven belül megvalósuljon az egyszerre 800 fő befogadására alkalmas, termálvizet hasznosító élményfürdő.
2025. április 08., 18:592025. április 08., 18:59
Szatmárudvari legnagyobb finanszírozási szerződését Marcel Boloș európai beruházásokért felelős miniszter és Hegedüs Csilla, az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség vezérigazgatója írta alá Dumitru Pop polgármesterrel, aki 10 millió euró vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével valósíthatja meg élményfürdős álmait. A jelenleg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben politizáló, az 5500 lakost (köztük több mint ezer magyart) számláló községet 2000 óta irányító elöljáró ugyanakkor emlékeztetett, az összeget még alaposan ki kell pótolni, hiszen több mint 24 millió euróra becsülik az összköltséget. Pop elmondása szerint kölcsönt vesznek fel, de a község turisztikai fejlesztése, „szintlépése” minden pénzt megér.
Hasonlóképpen vélekedett a hétfői szerződéskötéskor Marcel Boloș miniszter is.
– jegyezte meg a tárcavezető. Hiszen a beruházás kiaknázza a környék egyik altalajkincsét, a termálvizet, amelyet meleg vizet biztosít.
Ugyanakkor a hőenergia saját forrásból történő biztosítása mellett az elektromos energia is helyben termelődik majd, hiszen napelemekkel fedett parkolóval is ellátják a beltéri egységekben egyszerre 500, a kültéri résszel összesen 800 vendég befogadására alkalmas modern létesítményt. Amely alagsorral, fedett medencékkel, emeletes résszel, csúszdákkal, szabadtéri és gyermekrészleggel is rendelkezik majd.
Az akvaparkot egy régi állatfarm helyén építik meg, a DN 19F jelzésű országút mentén. A polgármester elmondása szerint az első három-négy évben, amíg megvalósul a projekt, nem kell törleszteni a kölcsönt, csak amikortól megnyílik az élményfürdő.
Az élményfürdőt kiszolgáló parkolót napelemekkel fedik be
Fotó: Facebook/Comuna Odoreu
A szerződéskötésen részt vett Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke is, aki Szatmárudvari modern kori történelmének egyik legszomorúbb fejezetére is emlékeztetett.
Ez nem csupán egy új turisztikai attrakciója lehet Szatmár megyének, de egy üzenet is a múltnak, a jelennek és a jövőnek arról, hogy a közösség mindig képes újjáépíteni önmagát” – fogalmazott közösségi oldalán az RMDSZ politikusa.
Ugyanis a Szatmárnémetitől csupán alig több mint 10 kilométerre, keletre fekvő község valóban sok megpróbáltatáson ment keresztül. A Szamos folyó jobb partján fekvő Szatmárudvari első írásos említése 1216-ból származik; az idők folyamán többször pusztította tűzvész és a Szamos árvizei, de – amint a szatmári települések történetét leíró Zothmar.ro oldalon olvasható – a 20. században, 1970-ben történt katasztrofális árvízhez hasonlót azelőtt nem jegyeztek fel.
Szatmárudvari, Berend és Kakszentmárton „csak” 50%-ban pusztult el, de a községhez szintén hozzátarozó Kak és Etény teljesen. A természet és a kommunista faluromboló politika közös eredményeként Szatmárudvari régi központját szinte teljesen lebontották, helyébe pedig szisztematikusan megtervezett utcahálózattal létrehoztak egy újat, ahová az árvíz sújtotta többi községi falu lakosait betelepítették, különálló utcákat alakítottak ki nekik, ezáltal az egyik legnagyobb népsűrűségű falut hozták létre Romániában.
A község megélhetési forrása eddig elsősorban a mezőgazdaság volt, de tekintve hogy a megyeszékhely közelében terül el, kereskedelmi egységek és kisebb ipari telepek is megjelentek a község területén. A Szamos folyó közelsége egyrészt homokkitermelési lehetőséget biztosít, másrészt élővize és holtága horgászparadicsommá válhat, és befektetések révén nem csak a horgászoknak kínálhat majd kellemes szórakozást és kikapcsolódást – olvasható a Zothmar.ro oldalon. A mostani szatmárudvari élményfürdő-építés – melynek látványterveiről videót is közzétettek a község Facebook-oldalán – azonban minden eddigi fejlődési tervet, lehetőséget felülmúlhat.
Szatmár megyében jelenleg a megyeszékhelyen működik egy hasonló jellegű fürdő, ugyanakkor – amint arról beszámoltunk – megvan az uniós finanszírozás a mintegy 37 millió euróból megépítendő tasnádi akvapark megvalósítására. A Szatmár megyei üdülővárosban régóta dédelgetett álom a tervek szerint 2029-re valósulhat meg, a tasnádi élményfürdőben a település kincsét, a termálvizet is felhasználják.

Megvan az uniós finanszírozás a mintegy 37 millió euróból megépítendő tasnádi élményfürdő megvalósítására. A Szatmár megyei üdülővárosban régóta dédelgetett álom a tervek szerint 2029-re valósulhat meg.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
szóljon hozzá!