
A tasnádi élményfürdő öt év múlva készülhet el
Fotó: Tasnád polgármesteri hivatala/látványterv
Megvan az uniós finanszírozás a mintegy 37 millió euróból megépítendő tasnádi élményfürdő megvalósítására. A Szatmár megyei üdülővárosban régóta dédelgetett álom a tervek szerint 2029-re valósulhat meg, a tasnádi élményfürdőben a település kincsét, a termálvizet is felhasználják.
2024. december 27., 20:552024. december 27., 20:55
A tasnádi élményfürdő projektje elkészülte után fantasztikus fejlődést hoz a város, a megye és az egész régió számára – lelkendezett a napokban Adrian Farcău polgármester, miután aláírták a Transilvania Terme nevű akvapark európai uniós finanszírozási szerződését. Az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökségen keresztül érkező EU-támogatás a helyi sajtó szerint
Amint arról beszámoltunk, Tasnád polgármesteri hivatala tavaly ősszel bocsátotta közvitára az új élményfürdő tervezetét. A termálvizéről és gyógyfürdőjéről nevezetes Szatmár megyei kisvárost 2022-ben helyi érdekeltségű turisztikai célpontból országos jelentőségű gyógyfürdőhellyé nyilvánította a kormány, az „előléptetés” pedig elérhetőbbé tette az akvaparkálmokat is.
A – hozzárendelt falvakkal együtt – mintegy 8000 fő, több mint harmadrészt magyarok által lakott Tasnád új turistavonzó létesítményét a helyi igények kielégítése, a gyógyturizmus infrastruktúrájának fejlesztése, illetve a város vendéglátóipari potenciáljának kiaknázása érdekében kívánják megvalósítani.

Még jobban kiaknáznák a természet ajándékát Tasnádon: modern élményfürdőt építenének a termálvizes strandjáról nevezetes Szatmár megyei kisvárosban.
A földszinten hét medencét képzeltek el az Aquapark Transilvania Terme elnevezésű létesítményben: egyet az úszóknak, egyet a gyerekeknek, egyet a csúszdák számára, hármat a felnőtteknek, egyben pedig úgynevezett spray parkot hoznának létre: ez olyan különleges vizes játszótér, amely hűsítő permetkapukból, vízköpőkből, billenő vödrökből és egyéb interaktív vizes elemekből áll. Az emeleten öt jacuzzis medencét építenének az elképzelés szerint. A létesítményt 200 férőhelyes parkoló egészítené ki, az energiaellátást napelemek segítenék.
Erre 1978-ban bukkantak a város területén, 1354 méter mélységben, azóta működik a helyi termálfürdő, amely évente több ezer turistát vonz. A gyógyvíz a következő betegségek kezelésére ajánlatos:
Egy modern, nagyszabású élményfürdő megépítése nem először merül fel Tasnádon: a korábbi városvezetés 2019-ben szintén közölt látványterveket az elképzelt akvaparkról, melyet jóval grandiózusabb tervek tárgyát képezte: az akkori becslések szerint 150 millió eurósra „belőtt” költségvetésből egy kabinos felvonót is megépítettek volna, mely a várost kötötte volna össze a fürdőközponttal.
A szerényebb, de így is jelentős költségvetésből megépülő szatmári akvapark projektjét az az Adrian Farcău „vitte át”, aki a 2020-as helyhatósági választásokon még a Pro Románia párt jelöltjeként, a szavazatok 35 százalékával nyerte meg a polgármester-választást, idén viszont már a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagjaként, a kormányzó alakulatok, a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PSD) közös jelöltjeként 66 százalékkal újrázott, a 22 százalékon teljesítő RMDSZ-es jelölt előtt. A magyar alakulat a 15 fős helyi tanácsba 5 képviselőt adott.
Közben – amint arról beszámoltunk – Tasnádon üzembe helyezték azt az újonnan fúrt termálkutat, amely a helyi strand számára biztosítja a szükséges termálvizet. A kút vízhozama másodpercenként 30 liter, 65,4 Celsius-fokos hőmérsékleten.

A Szatmár megyei Tasnádon üzembe helyezték azt az újonnan fúrt termálkutat, amely a helyi strand számára biztosítja a szükséges termálvizet – adta hírül a Presasm.ro. A kút vízhozama másodpercenként 30 liter, 65,4 Celsius-fokos hőmérsékleten.
Óránként 224 kilométeres sebességgel vezető 21 éves sofőrt füleltek le a közlekedési rendőrök az A1-es autópálya Râmnicu Vâlcea és Déva közötti szakaszán.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 46 éves Arad megyei férfit, aki két éven át szexuális erőszakot követett el élettársa kislánya ellen. A gyermek anyja is vizsgálati fogságba került, mivel tudott a bűncselekményekről, de nem avatkozott közbe.
Izrael bukaresti nagykövetsége szerdán elítélte a szászrégeni zsidó temetőben vasárnap történt sírgyalázást, és azt írta, bíznak benne, hogy a román hatóságok fellépnek az elkövetők gyors azonosítása és felelősségre vonása érdekében.
Tűz ütött ki szerdán egy nagyszebeni garzonlakásban. Huszonhat személynek kellett elhagynia a tömbházat, hárman kórházba kerültek.
Az aradi önkormányzat célja, hogy a jelenleg rendezetlen telek helyén egy új, nagy kapacitású parkoló szolgálja majd a környéket és a Szabadság-szoborhoz látogató turistákat.
Nemcsak a magyar tagozatra, de román tagozatra járó, magyart fakultatívan tanuló diákok is megmérettettek a Kolozsváron rendezett Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszán.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedden a magyarországi választások eredményével kapcsolatban kijelentette, hogy fontos a román és a magyar kormány közötti szoros együttműködés fenntartása.
AZ EMNT ügyvezető elnöke szerint meg kell előlegezni a bizalmat az új magyar kormánynak, amely reményei szerint támogatja majd a külhoni magyar politikai pluralizmust.
Bírálja az RMDSZ-nek a magyarországi választásokkal kapcsolatos álláspontját, a Fidesz támogatását a szövetség volt elnöke. Markó Béla szerint az RMDSZ jelenlegi vezetősége hibázott, ezért változásra van szükség az alakulat háza táján.
„Soha nem táncoltam a néped sírjain” – így reagált a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion a Magyar Péter által megfogalmazott vádakra.
szóljon hozzá!