
Fotó: Bíró Blanka
Ellenzi az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszentgyörgyi szervezete a Kós Károly és a Puskás Tivadar Szakközépiskola összevonását: szerintük ezt, ha másképp nem megy, utcai tüntetéssel kell megakadályozni.
2017. január 30., 16:382017. január 30., 16:38
2017. január 30., 18:212017. január 30., 18:21
Bálint József, az alakulat sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselője hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Antal Árpád polgármester, illetve az RMDSZ-es képviselők becsapták a választókat, hiszen annak idején „nem iskolaösszevonással kampányoltak”. Bálint azt is kifogásolta, hogy a helyi tanáccsal nem sikerült elfogadtatni a jogi személyek ingatlanadójának csökkentésére vonatkozó javaslatukat, meglátásuk szerint ugyanakkor a város adókörzeteinek módosítása valójában a magánszemélyek által fizetendő helyi adók burkolt emelése. Elégedetlenek azért is, mert a forgalmi rend átalakítása nyomán keletkezett gondokat nem oldotta meg az önkormányzat – szerveztek ugyan egy közmeghallgatást, de az ott elhangzott javaslatokat nem ültették gyakorlatba.
A hétfői sajtótájékoztatón egyébként a tavaly júniusi helyhatósági választásokat megelőző kampányban az EMNP által feltérképezett problémák alakulását vették számba. Bálint József emlékeztetett: a kampányban tíz „forró pontra” hívták fel a figyelmet, ezekre megoldásokat is javasoltak. „Van némi előrelépés, hiszen – többek között annak köszönhetően, hogy ráirányítottuk a figyelmet – a város jelenlegi vezetése belátta, hogy ezeket a problémákat meg kell oldani” – magyarázta a helyi tanácsos.
Az eredmények között sorolta, hogy a Vár utcát felújították, az Oltmező utcában pedig kijelöltek két gyalogátkelőhelyet. „Erre hamarabb is sor kerülhetett volna, nem kellett volna megvárni, amíg egy gyerek életét veszti, mert nem lehetett biztonságosan átmenni az utcán” – utalt Bálint egy tavalyi halálos kimenetelű autóbalesetre. Azt is pozitívumnak tartja, hogy a városháza több pályázatot is benyújtott az Őrkő negyedben élő romák felzárkóztatása érdekében.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!