Bognár Levente szerint kiemelten illeszkedik ide az Aradot és Temesvárt összekötő autópálya terve. „Ez az egyik fő cél, hiszen az autópálya mentén sok szolgáltató létesítmény épülhet, ugyanakkor ipari parkok, illetve ipari zónák is létrejöhetnek” – mondta Bognár. Kifejtette: a temesvári, nagy forgalmú nemzetközi repülőtér árnyékában az aradi háttérbe szorul, utóbbit is be kéne kapcsolni a nemzetközi vérkeringésbe. Az elöljáró szerint emellett szól, hogy az aradi reptéren teherfuvar-terminál üzemel. Bognár magyarázata szerint az olyan beruházások terén, mint amilyent például Aradon a Maros, Temesváron pedig a Béga folyók igényelnek, a két város külön-külön is pályázhat, de a regionális érdekeket és szempontokat felvető kérdésekben összehangolt tervekkel és közös lobbival venne részt a két város. Utóbbiak közé tartozik a közös tanácsülésen főbb vonalaiban felvázolt Temesvár–Arad gazdasági tengely terve. „Egyelőre csak elvi megegyezés született, ez viszont lehetővé teszi, hogy a közeljövőben már konkrétumokról egyeztessük” – tette hozzá az alpolgármester. Az egymástól 50 kilométernyire elhelyezkedő két megyeszékhely kapcsolatát régóta versengés jellemzi, ezt számolnák fel közös projektjeikkel a városvezetők. A közel 340 ezer lelkes – 7-8 százalékban magyar – Temesvár és a közel 170 ezer fős – 14 százalék magyar – Arad közötti, vélt vagy valós sérelmeken alapuló régi versengést a kommunista rezsim csak tovább fokozta, amikor hol egyik, hol a másik várost részesítette előnyben, a másik kárára. Erre is utalva, Bognár Levente leszögezte: lojális együttgondolkodásra és együttműködésre számít, hiszen Aradnak és Temesvárnak egymást kell erősítenie ahhoz, hogy mindkét város kikerüljön Bukarest árnyékából.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.