„Sajnos nincs ebbe beleszólásom. Annyit tudok, amit én is látok, meg amit el-elmondanak a munkások: a nyáron feltörték az utat, majd mindenféle jóváhagyásra várva leálltak a munkálatokkal. November elsõ felében újrakezdték, aztán amint beállt a tél, abba is hagyták\" – panaszkodik Ördög Ferenc polgármester, aki nap mint nap kénytelen végighallgatni a környék lakóinak panaszát. Az útszakasz rehabilitációját végzõ cég ugyanis nemcsak az úttestet törte fel, hanem a házak elõtti járdát is. Amint az emberek elmondták, amikor az útépítõk novemberben elkezdtek betonozni, a cementlé befolyt a mellékutcába, és elárasztotta a portákat. „Ezek nemcsak a stoplámpánál vesztegelõ sofõrökbõl ûznek gúnyt, hanem belõlünk is\" – háborgott a fõút mentén, a háza elõtt használt sífelszereléseket árusító egyik lakó. Panaszához a szomszédok is csatlakoztak. „Ilyen is csak Romániában történhet: lezárják és feltörik az út egyik sávját a nyár elején, és télen kezdenek dolgozni. Aztán ahogy lehavazik, tavaszig el is tûnnek\" – árad a keserûség egy neve elhallgatását kérõ fiatalemberbõl. A javítást végzõ Vegyépszer Rt. alkalmazottjai azzal magyarázták a nyári sietséget, hogy a munkálatok megkezdése elõtt talajmintát kellett venniük, és a vizsgálatok eredményei függvényében döntik el, milyen technológiát alkalmaznak. A falu egy része ugyanis sórétegen fekszik, ami földcsuszamlást okoz. Az Országos Útügyi Hatóság Maros megyei vezetõje, Gheorghe Ispas szerint a tervek módosítása miatt kellett elhalasztani a munkálatok folytatását. „A földtani tanulmányok elvégzése után kiderült, az eredetileg javasolt technológia nem felel meg a követelményeknek, ezért más módszert kell alkalmazni. Az új terv meg új jóváhagyásokat igényelt, amelyek beszerzése három hónapos késést idézett elõ\" – magyarázza a hatóság vezetõje. Megállapította azonban, hogy nincs ok az aggodalomra: a 2000 óta tapasztalható földcsuszamlást az év közepéig kijavítják. „Mindez uniós pályázaton nyert pénzekbõl történik. Nehogy valaki azt higgye, hogy az európai pénzintézetek akkor is fizetnek, ha állnak a munkálatok. Azok azért állnak, mert a hidegben nem lehet utat javítani. De 2008 közepéig elkészül mindkét sáv. Ehhez viszont talajmintát kellett venni, és azt meg kellett vizsgálni. A tervmódosításba pedig a konzultáns cégnek is bele kellett egyeznie\" – állítja Ispas. A négymillió lejes beruházást kivitelezõ cég csíkszeredai igazgatója, Péter István szerint éppen az útügyi vezetõk tehetnek a tetemes késésrõl. Amenynyiben a vállalat brassói vezetõsége idejében rábólint a tervmódosításra, legalább az egyik sáv felújításával végeztek volna, véli a Vegyépszer igazgatója. Mint mondja, a hitelezõ által megfogadott francia konzultáns cég szakemberei rögtön megértették, miért kell módosítani a terven. „Az útügy kezdetleges, Noé elõtti módszerrel akarta feljavíttatni a marosvécsi szakaszt, ami nem sok jót eredményezett volna. Amikor szakembereink elmagyarázták, hogy sokkal hatékonyabb és biztonságosabb számítógépes vezérlésû cementinjektálással megerõsíteni a talajt, az útügyi igazgatóság vezetõi elzárkóztak az ötlettõl. Mint kiderült, azért, mert az új technológia számukra teljesen ismeretlen volt. Aztán amikor elmondtuk, hogy valamivel olcsóbb is, mint az általuk javasolt, valahogy beleegyeztek a módosításba. De mindez három hónapos huzavona után, amíg valóban állt a munka\" – érvel Péter István. A Vegyépszer szakemberei végül 1100 tonna cementet injektáltak a talajba, több száz cementoszlopot képezve 5,50 és 11 méter közötti hosszúságban. „A vállalat által alkalmazott mûszaki megoldás biztonságosabb az eredetileg elképzeltnél\" – véli Tánczos Barna, a közlekedésügyi minisztérium államtitkára, aki reméli, hogy a jelentõs késés ellenére a nyár végére, legrosszabb esetben az õsz elejére sikerül befejezni a vécsi útszakaszt. Arra a kérdésünkre, hogy a mintavételre miért kellett oly nagy sietséggel feltörni és lezárni egy 170 méteres útszakaszt, senki nem tudott pontos választ adni. Ugyanez a kérdés foglalkoztatja a település polgármesterét is. „Azt értem, hogy több helyen le kellett fúrniuk, de azt már képtelen vagyok felfogni, hogy ezért miért kellett feltörniük a teljes útszakaszt\" – méltatlankodik Ördög Ferenc. Sz. E. Út- és hídjavítás Székelyföldön Az idén kezdik el az 578-as európai út Szászrégen–Maroshévíz–Gyergyószentmiklós–Csíkszereda–Sepsiszentgyörgy szakaszának teljes felújítását. A tervek szerint a közlekedésügyi tárca február–március folyamán hirdeti meg a nemzetközi versenytárgyalást. A munkálatok, amelyeket Szászrégentõl kezdenek, elõreláthatólag négy évig tartanak. A rehabilitációs program keretében újraalapozzák az utat, és megjavítják a házakhoz vezetõ hidakat is. Szintén az idén kerül sor a Marosvásárhelyt Szászrégennel összekötõ mintegy 32 kilométeres útszakasz javítására is.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.