A prefektus bírálta az E.On gázszolgáltató vállalat képviselőit amiatt, hogy a két halálos áldozatot és nyolc sérültet követelő detonáció óta tegnap vették fel a kapcsolatot először a helyi hatóságokkal. Miután a német tulajdonú társaság illetékesei elmondták, hogy a segélyek kiutalása érdekében fel kívánják venni a kapcsolatot a földönfutóvá lett 19 családdal is, Todea megjegyezte: az E.On vezetősége jobban tenné, ha előbb a nyomozó hatóságnak adna tájékoztatást, miért hagyta figyelmen kívül a lakosoknak a gázszivárgásról tett bejelentését. Rodica Vaida Pece, a törvényszéki ügyészség vezető ügyésze tegnap elmondta: a lakosok kihallgatása mellett a hatóság lefoglalta azt a vezetéket, amelynek három centiméteres repedésén óriási mennyiségben ömlött a földgáz. Miközben a közvádló nem tartotta kizártnak, hogy bűnvádi eljárás indul a gázszolgáltató illetékesei ellen, az E.On bejelentette: független külföldi szakértőkkel kívánja kivizsgáltatni a robbanás körülményeit.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.