
Péter Pál a kilencvenes évek első éveiben az RMDSZ ügyvezető elnökségének gazdasági alelnökeként tevékenykedett
Fotó: Kelemen Hunor/Facebook
Életének 64. évében elhunyt Péter Pál, az RMDSZ ügyvezető elnökségének volt gazdasági alelnöke – közölte Facebook-oldalán Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
2026. április 07., 12:592026. április 07., 12:59
2026. április 07., 12:592026. április 07., 12:59
A máramarosszigeti születésű Péter Pálnak a kilencvenes évek első éveiben az RMDSZ ügyvezető elnökségének gazdasági alelnökeként oroszlánrésze volt a Szövetség építésében, a gazdasági közpolitika kialakításában – írta bejegyzésében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
„Pali a tettek embere volt. Tudta, hogy a gazdaság nem önmagáért fontos, hanem azért, hogy egy közösséget megtartson, megélhetést és jövőt adjon az embereknek.
Mint írta, Péter Pál korán és világosan megfogalmazta azt is, hogy a helyben megtermelt adó minél nagyobb hányada a helyi közösségeket kell gazdagítsa. Sikeres vállalkozóként is maradandót alkotott, emellett a kultúra mecénása is volt, és ezt mindig a legnagyobb diszkrécióval tette. 2021-ben, a nagybányai festőiskola megalapításának 125. évében felavatták Hollósy Simon máramarosszigeti születésű festőművész egész alakos szobrát a főtéri parkban, a szobrot Péter Pál finanszírozta.
és aki maga is megadta a tiszteletet másoknak, azt írása is jelzi: »azokban az időkben nem volt szokásos esemény, hogy egy romániai politikai alakulat országos ügyvezető alelnöke csak úgy visszalépjen. Úgy mondjon le, hogy nem keveredett belső ellentétekbe, köz- vagy magánéleti botrányba, lejárató sajtókampányba« ”– szerepel a bejegyzésben.

Elhunyt Halász Péter magyarországi néprajzkutató, a csángómagyarság kutatója, akinek csütörtökön nyílt meg életmű-kiállítása Csíkszeredában.
Megalakulásának 80. és önállósodásának 50. évfordulóját ünnepelte a
Marosvásárhely-Felsővárosi Református Egyházközség. Az immár évek óta hagyományos Felsővárosi Napok idei mottója: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.”
A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére – jelentette be kedden a Maros Megyei Tanács által létrehozott Visit Maros Egyesület.
Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.
Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a Szatmár megyei Vámfalu lakosai: láthatták, amint az alpolgármester egy robogón „végigszáguld” a településen, kezében egy tüzérségi lövedékkel.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
szóljon hozzá!