Elhallgatott fájdalom

•  Fotó: Szentes Zágon

Fotó: Szentes Zágon

Kolozsvár – Eltemették a Bódis-ikreket. „Íme, én parányi porszem vagyok, mit feleljek neked Istenem? Ezért inkább kezemet a szájam elé teszem” – idézte a bibliai Jóbot a kolozsvári Bódis ikernővérek csütörtöki gyászszertartásán a Házsongárdi temetőben Sógor Géza református lelkész. A kolozsvári Kakasos templom papja Pál apostolt idézve mondta: ahogyan emberileg fel nem fogható, és fel nem mérhető a Jób által érzett fájdalom, ugyanúgy felfoghatatlan és iszonyú a három gyermeke közül kettőt egyszerre elveszítő Bódis házaspár szenvedése.

Krónika

Krónika

2007. június 08., 00:002007. június 08., 00:00

A hétfőn reggel a kolozsvári Fellegváron öngyilkosságot elkövetett huszonnégy éves ikerpár, Bódis Andrea és Bódis Kinga ravatala előtt a lelkész kiemelte: a beszédek helyett a csend órájának kellene most lennie, hiszen ilyen helyzetben nincs szó, amely ki tudná fejezni a fájdalmat. Egyben arra kérte az újságírók népes hadát: legalább most, ebben az órában legyenek kegyelettel az elhunytak és tisztelettel a gyászolók iránt. Arra utalt, hogy a tragédia bekövetkeztének napján újságírók hada jelent meg a gyászoló család házánál, és különböző kérdések bekiabálásával alkalmatlankodtak.

„Egymás terhét hordozzátok, erre tanít a Szentírás. Ekképpen kell most ezt az iszonyú terhet együtt hordoznunk” – erősítette és figyelmeztette egyben a temetésen részt vevő kétszáz gyászolót a lelkész. Prédikációjában kiemelte: Andrea és Kinga is hordozhatott magában olyan terhet, amelyről soha senkinek nem beszéltek, de amelynek a súlya alatt összeroppantak. Magyarázata szerint az embereknek családon belül és azon kívül is jobban kell figyelniük egymásra, Krisztus tanítása szerint jobban kell szeretniük egymást ahhoz, hogy a terhek viselése könnyebb legyen, és hasonló tragédiák ne történjenek. A gyászoló szülők (képünkön), rokonok, barátok, ismerősök, volt osztály-, illetve egyetemi évfolyamtársak a sírhoz kísérték a Bódis ikerpár koporsóit, ahol édesanyjuk elcsukló hangon szólongatta nevükön, édesapjuk pedig némán siratta alig huszonnégy évet élt két gyermeküket.

Krónika


Tízezer fiatalra egy öngyilkosság jut

Románia az öngyilkosságot elkövető fiatalok arányát illetően jobban áll, mint más európai országok: Svájc, Dánia vagy Franciaország – állítja dr. Doina Cosman, az Öngyilkosság Elleni Szövetség elnöke. Kifejtette, míg az országban 10 ezer fiatalra jut egy öngyilkosság, az említett országokban az arány ennek négyszerese vagy akár ötszöröse is lehet. A fiatalkori öngyilkosságok aránya az utóbbi tíz évben Dániában a legmagasabb. A szakember úgy véli, az életüket önkezűleg kioltó fiatalok szempontjából Bukarest a legveszélyeztetettebb város az országban. Cosman a Cotidianul napilapnak elmondta, a tavaszi napéjegyenlőség és a nyári napforduló közötti időszakban a pszichikai sebezhetőség, túlzott érzékenység jellemző a súlyos stressztől vagy depressziótól szenvedő személyekre. A szakértő arra gyanakszik, a két kolozsvári lánytestvér diagnosztizálatlan, emiatt nem is kezelt depresszióban szenvedett, gondjaikat csupán egymással beszélték meg.

Fülöp Noémi

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza
2025. október 02., csütörtök

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten

A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten
2025. október 02., csütörtök

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál

Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál