
Fotó: Boda L. Gergely
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi önkormányzat legutóbbi ülésén a 2016-os helyi adókra és illetékekre vonatkozó határozatot, amely szerint a magánszemélyek számára 15–20 százalékkal emelik az ingatlanadó mértékét, a jogi személyek azonban minden bizonnyal kevesebbet fognak fizetni, mint eddig.
Antal Árpád polgármester rámutatott: mivel januártól új adótörvénykönyv lép hatályba, ezért a helyi adók tekintetében is változásra kell számítani. Az elöljáró ugyanakkor hangsúlyozta: a közteher mértékét továbbra is a törvény által megengedett legalacsonyabb szinten tartják, az elmúlt években is ezt az elvet követték.
Az új jogszabály értelmében januártól az ingatlanadó összegét már nem a tulajdonosi minőség – vagyis, hogy jogi van magánszemély az illető – határozza meg, hanem a lakás vagy ház rendeltetése. „Tehát amenynyiben egy magánszemély lakóingatlannal rendelkezik, de a helyszínen kereskedelmi tevékenységet folytatnak, több adót kell fizetnie” – magyarázta Antal Árpád.
Hozzátette: ezzel párhuzamosan kevesebb illetéket kell majd fizetni azon ingatlanok után, amelyek tulajdonosa jogi személy, de a felületet lakásként használják. Sztakics Éva a tanácsülésen arról is beszámolt, hogy eltörlik az előírást, miszerint azoknak a magánszemélyeknek, akik több ingatlannal rendelkeznek, nagyobb adót kell fizetniük a pluszlakások után.
Egy másik újdonság, hogy jövő évtől az ingatlanok felülete alatt található területekre is adót rónak ki, az önkormányzatok ugyanakkor akár 500 százalékos ingatlanadót is kivethetnek a települések belterületén lévő, elhanyagolt telkek vagy épületek tulajdonosaira. Ezt az újonnan visszaszolgáltatott épületek esetében nem alkalmazzák, a tulajdonosoknak ugyanis ötéves türelmi időt biztosítanak.
A gépkocsiadó esetében nem lesz változás, viszont a törvény lehetőséget ad arra, hogy a hibridjárművel rendelkezők az illetéknek csak felét fizessék be. Jövőre is érvényben marad az előírás, miszerint azok, akik március 31-éig teljes évi adójukat befizetik, tízszázalékos kedvezményben részesülnek.
A székelyudvarhelyi önkormányzat is elfogadta legutóbbi ülésén a helyi illetékekre vonatkozó határozatot. Eszerint emelkedni fog a házak után fizetendő adó: eddig az azonos méretű lakásokra és házakra ugyanakkora közterhet róttak ki, januártól azonban ez utóbbi esetében 400 lejjel nő az adó. Nem módosul az építési belterületek adója, viszont jelentősen emelkedik a mezőgazdasági belterületekre kirótt illeték, 400 négyzetméterig ugyanis építési belterületként kell majd ezek után fizetni. Ez főként azoknak fog nehézséget okozni, akik több kisebb mezőgazdasági belterülettel rendelkeznek.
Czika Edit, a polgármesteri hivatal adóosztályának vezetője néhány példát említett: egy ezer négyzetméteres, A zónába tartozó szántó adója 13 lejről 354 lejre nő. A határozat szerint ugyanakkor Székelyudvarhelyen sem módosul a gépkocsikra kivetett adó.
Az új adótörvénykönyv szerint egyébként az önkormányzatok a lakóingatlanokra 0,08 és 0,2 százalék közötti adót vethetnek ki a jogszabályban meghatározott négyzetméterenkénti alapöszszeg szerint, míg a más rendeltetésű lakások vagy házak esetében az adókulcs 0,2 és 1,3 százalék közötti lehet. Idén az eddig érvényben lévő adótörvénykönyv alapján az önkormányzatok 0,1 százalékos adókulcsot alkalmazhattak a magánszemélyek esetében, valamint 0,25 és 1,5 százalékos pluszterhet vethettek ki a jogi személyekre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!