2007. március 22., 00:002007. március 22., 00:00
Keresik a felelőst
Buzsi Andrea, a Kovászna megyeirendőrség szóvivője lapunknak elmondta, a rendőrséghivatalban elkövetett gondatlanság gyanújávalindított vizsgálatot a gyermekosztály kedddélután szolgálatot teljesítőszemélyzete ellen, hogy megállapítsák, kia felelős a történtekért. Az előzetesvizsgálatok nyomán kiderült, a kislány 16óra körül felügyelet nélküljátszott a gyermekosztály folyosóján,felmászott egy padra, és átbújt az ablakelé szerelt rácson. Az ötödik emeletről amásodik emeleti teraszra zuhant. A rendőrség felróttaa kórház vezetőségének, hogy csupánnégyórás késéssel értesítetteőket az esetről. Buzsi Andrea szerint a nyomozókkihallgatták a szolgálatban lévő személyzetet,a vizsgálatokat még folytatják. Eddig aztállapították meg, hogy a gyermek egyedülvolt a baleset bekövetkeztekor, és nyitva volt a folyosóablaka. „Igaz, az ablak előtt rácsok vannak, és ezenbizonyára nehezen bújhatott át a gyermek” –mondta a szóvivő. Hozzátette, a törvényszerint hivatalban elkövetett gondatlanság miatt egyhónaptól két évig terjedőbörtönbüntetést kaphatnak a felelősök,illetve ha az áldozat mozgásképtelen vagymozgáskorlátozott marad, esetleg elhalálozik, abüntetés időtartama 2 évtől 10 évigterjedhet.
Az életmentés volt a legsürgősebb
Dr. Albert István, asepsiszentgyörgyi kórház igazgatójalapunknak elmondta, a kórház is belső vizsgálatotrendelt el, amelynek eredményét ma sajtótájékoztatónismertetik. „Kórházunk dolgozóit sokkolta azeset, most keressük ennek okait” – mondta Albert.Hozzátette, tudomása szerint a kislány rendkívülmozgékony volt, nem akart az ágyában maradni,rendszeresen a folyosón játszott. Lapunk érdeklődésére,hogy ebben az esetben nem kellett volna-e fokozottabb felügyeletetbiztosítani a kislány számára, azigazgató elmondta: a kórház szabályzataszerint a három év alatti gyermekeknél kérhetika szülők befektetését, de ebben az esetben aszabályzat nem tette lehetővé a folyamatos szülőifelügyeletet. A három és fél éveskislány a szolgálatos nővérek ésbetegápolók felügyeletére volt bízva,illetve egy kórterembe fektették két nagyobblánnyal, de senkire nem hallgatott. „A személyzettöbbször kézen fogta, és visszavitte akórterembe, de nem akart helyben maradni. A baleset idejéna nővérek és ápolók éppen akórtermekben tartózkodtak, a kezeléseketvégezték, valószínűleg ezértmaradhatott felügyelet nélkül” – érveltAlbert. „Az eset mindenképpen elgondolkodtató,szükségessé vált felülvizsgálnia kórház biztonsági rendszerét, ésazt, hogy egyes osztályokon elég-e a jelenlegiszemélyzet” – vonta le a következtetéseket. AKrónika kérdésére, miszerint arendőrséget miért csak négyóráskéséssel értesítették, az igazgatóelmondta: a személyzet első dolga az volt, hogy megfelelőenellássák a sérültet, és elkezdjékaz életmentő beavatkozásokat. „Csak ezutánértesítettek engem, én pedig, miutánkellőképpen tájékozódtam az ügyről,riasztottam a rendőrséget” – szögezte le AlbertIstván.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.