
Fotó: Gligor Róbert László
A megalakulása óta eltelt alig három és fél hónap leforgása alatt több száz esetben mentett életet, illetve segített a betegeken az ákosfalvi rohammentő-szolgálat (SMURD).
2015. május 07., 17:112015. május 07., 17:11
A megálmodókon kívül nem sokan hitték volna, hogy a Marosvásárhelytől mindössze 11 kilométerre fekvő, főút menti községben ekkora szükség van a helyi rohammentő-szolgálat beindítására.
A január 17-én felavatott legújabb SMURD-egység az eltelt időszakban naponta mintegy öt-hat mentőhívásnak tesz eleget. A nyárádmenti térségben a korábban akár húsz percig, fél óráig elhúzódó kiszállási idő percekre rövidült. Az ákosfalvi mentősöket a 112-es központi hívószámról nem csak a betegekhez irányítják: a szintén helyi „lánglovagokkal” együtt a tűzesetekhez is kiszállnak, és vasvágó eszközeikkel az autóbaleseteknél is segítséget nyújtanak.
„Megérte összefogni az állami hatóságokkal, valamint a civil társadalommal, hogy létrehozzuk a mentőegységet. Fontos utakat aszfaltozni, hidakat építeni, de annál is fontosabb odafigyelni az emberek egészségére, biztonságára, életére. Ezt igazán csak az tudja értékelni, akihez egyszer már kiszálltak mentőseink, hiszen az élete akár pillanatokon is múlhatott” – állítja Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere, a mentőegység létrehozásának kezdeményezője.
Az elöljáró azt szerette volna, ha a régió többi önkormányzata – Backamadaras, Balavásár, Gyulakuta, Nyárádkarácson és Dózsagyörgy – is társul a projekhez, azonban az ákosfalvi felkérés eredménytelen maradt. Persze ez nem jelenti azt, hogy a mentősök nem szolgálják ki a környékbeli települések lakóit – tartja fontosnak megjegyezni Osváth.
A féléves működés után az elöljáró pontos kimutatást továbbít RMDSZ-es polgármesterkollégáihoz, illetve a térség lakóit is értesítené az eredményekről. „Nem másért, de jó lett volna, ha a költségeknek egy részét átvállalják – mondja. – Így szinte minden kiadás ránk és a helyi Napsugár Emberjóléti Egyesületre hárul”.
Az önkormányzat a helyiséget és a teljes logisztikát bocsátotta a mentősök rendelkezésére, a civil szervezet az éjjel-nappali szolgálatot teljesítő tizennégy alkalmazottnak állja a fizetését, míg a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség a mentőautót, a megyei kórház pedig az üzemanyagot és a fogyóanyagokat biztosítja.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!