
A szenátus hallgatólagosan elfogadta hétfőn azt a törvénytervezetet, amely szerint élethosszig tartó havi járadékot biztosítanának a legalább három gyereket világra hozó anyák számára.
2016. október 18., 19:052016. október 18., 19:05
2016. október 18., 19:312016. október 18., 19:31
A Ninel Peia szociáldemokrata párti (PSD) képviselő által beterjesztett javaslatban az is szerepel, hogy az öt- vagy még több gyermekes anyák a járadék mellett az úgynevezett „Hős anya” kitüntetést is megkapnák. Az ügyben a képviselőház a döntéshozó kamara. Az életjáradék a gyermekek számának függvényében az országos nettó átlagbér 30, 40, illetve 50 százaléka lenne. A jelenlegi bérszint szerint a háromgyermekes nőknek 630 lejt, a négygyerekeseknek 800 lejt, az öt- vagy ennél több gyerekeseknek 1000 lejt folyósítanának havonta adómentesen – írja a Jurnalul Naţional napilap.
A törvénytervezet ötletgazdája – aki maga is háromgyerekes családapa – a jogszabály szükségességét a fokozatosan csökkenő demográfiai mutatókkal indokolta. A dokumentumban a Román Akadémia felmérésére is hivatkozik, amely arra mutat rá, hogy Románia lakossága 2050-ben alig éri el majd a 16 milliót. Az idézett tanulmány szerint míg 1990-ben Romániában 314 746 kisbaba született, 2013-ban már csak 176 000 születési bizonyítványt állítottak ki. Ninel Peia képviselő azt is megjegyzi, hogy amennyiben az állam nem intézkedik sürgősen, a román nép „feloldódik majd a migránsok egyre nagyobb tömegében, akik az anyaországukban tapasztaltakhoz képest Romániában kiváló körülményekre lelhetnek”.
A kötelező védőoltásokat ellenző Ninel Peia egyébként májusban beterjesztett egy Törvény a gyermekkor ártatlanságáért című tervezetet is, melynek értelmében három hónaptól két évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal lenne sújtható az a tanár, aki a szülő vagy a gyám írásos jóváhagyása nélkül szexuális nevelést folytatna az óvodákban, illetve az elemi és általános iskolákban. A politikus korábban azzal az összeesküvés-elmélettel állt elő, miszerint a bukaresti Colectiv klubban tavaly októberben kirobbant tűzvészt szándékosan idézték elő, az azt követő utcai tüntetésekre „rátelepedve” pedig egyesek – egy budapesti egyetemen kidolgozott terv alapján – Románia feldarabolására törekedtek.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!