Életigenlő öreg bakák

A város ismert közösségszervezője szombaton ismét tucatnyi cserkészt és ugyanannyi öregbakát gyűjtött össze Régenből és a környező településekről olyan eseményre, melynek főszereplői a hat évtizeddel ezelőtti kegyetlen, de mégis átvészelt múltból próbáltak átmenekíteni egy csöppnyit a háborús történetek iránt érdeklődő ifjúságnak.

A szerencsésebb öregbakák

Mit jelent a nyílt parancs? Hát a nyugalmas visszavonulás? De mi az üteg? Ezek és hasonló kérdések hangzottak el többek közt a találkozón, amelyek felkeltették a gyermekek kíváncsiságát. A bő kétórás rendezvényen ezenkívül még sok-sok, fel nem tett kérdésre is választ kaphattak. Megtudhatták, hogy a 84 éves Kőműves János ma is testében hordoz a Priszlopi-hágóban kapott huszonhét szilánk közül hármat.

Az öregbaka mégis szerencsésnek vallja magát: amikor a magyarok partizánnak hitték, és majdnem végeztek vele, csak a csoda mentette meg az életét, mesélte. A társai számára kegyetlen vagy akár végzetes orosz fogságot is megúszta „egy seggberúgással”, amit egy kozák nőtől kapott. A sors kegyeltjének mondja magát Magyary Levente is, akit alig 14 esztendős fejjel az amerikaiak ejtettek foglyul.

„Furcsa, de én a fronton nem voltam, fogságban viszont igen. Amikor családommal Régenből Sopronba menekültünk, Pesten rámadtak egy egyenruhát, és kezembe nyomtak egy leventepuskát. Az inkább játékfegyvernek számított, amivel legfeljebb a madarakat lehetett lőni. Gyerekként még örültünk is neki, de amikor az amerikaiak egy osztrák erdő szélén megtaláltak, azonnal foglyul ejtettek. Utána ők is csodálkoztak, hogy lehet ilyen fegyverrel háborúba indulni. Tény, hogy az amerikai fogság alatt ettem életemben először narancsot” – mesélte a táborból egy élelemszállító teherautóval kisétáló Magyary.

Sepsi István története már nem ennyire tréfás. A szintén 80 év fölötti férfi húszesztendősen vonult be a magyar hadseregbe és csak nyolc év után ért haza, megpróbáltatások sorozata után. Fábián Ferenc esetében inkább a szüleinek keserítette meg életét a második világégés. Mint mondta, a szülők sokáig úgy tudták, fiuk a Maros-völgyében, a palotailvai templom mellett alussza örök álmát, aztán szerencsésen hazatért.

Idővel szépülő emlékek

Bármilyen traumát jelentett a fiatalságuktól megfosztott egykori honvédeknek a világháború, valamennyien egyetértenek abban, hogy sokkal tragikusabban is végződhetett volna. Közel 142 ezer magyar katona esett el a harctéren, ötvenezren haltak meg a bombázások közepette, és 600 ezer embert hurcoltak el a háború után a különböző fogolytáborokba – ezek mind olyan adatok, melyek felsorolásakor az öregbakák szeméből is kicsordul a könny, és újból, ki tudja hányadszor, hálát adnak a fennvalónak, hogy túlélték a világégést és az azt követő rendszer megpróbáltatásait.

Ha imitt-amott fájdalomra is panaszkodnak, ha némelyiküknek megromlott a látása, hallása, netán a memóriája sem a régi, úgy tűnik, mégis tudnak örülni az életnek. Ez látszott rajtuk, főleg amikor a kiscserkészek rázendítettek a katonaindulókra. Több mint hat évtized távlatából a háborús emlékek is megszépültek: az egykori honvédek között akadt olyan is, aki nyíltan megvallotta, hogy neki az ellenség nótái is megtetszettek, amikor a lövészárokból órákig azokat hallgatta. Nem is csoda, hogy a fellépőkkel együtt éppen olyan lelkesen fújták a Katyusát, mint az itthonról magukkal vitt magyar nótákat.

Fogarassy László fronton és fogságban készült gyűjteményéből fényképek is előkerültek, melyekről meglepő módon nem halálra rémült kiskatonák, hanem az életben bízó fiatalemberek tekintenek szembe az utókorral. A város legrégebbi fotósának számító öregember a repülős berettjét is bemutatta, amit a mai napig ereklyeként őriz. A kétórás műsor lejárta és a közönség távozása után még jó ideig idézgették az emlékeket, poharazgattak és nótáztak. „Örülhetünk, hogy mi nem voltunk ott, de a kimesélt élményekből mégiscsak átérezhetjük azokat a súlyos időket, amit ezek az öregbakák is átéltek” – fogalmazott a rendezvény házigazdája, Demeter József szászrégeni lelkipásztor.