Élet az Isten háta mögött

A közigazgatásilag Gyergyótölgyeshez tartozó Hágótőn mintha megállt volna az idő: nem jár erre autóbusz, az itt élők „alkalmival” közlekednek, nincs telefon és mobilhálózat, az emberek abból tengődnek, amit az erdő terem.

A 176 fős lakosság többsége magyar, legtöbben idősek. Egyetlen nevezetessége a Tiszás-dűlőben lévő vadászkastély, amelyet Ceauşescu is látogatott, illetve az iskola, ahol egyetlen tanító vívja szélmalomharcát a nincstelenséggel.

Tengelytörő úton Gyergyóditró felől közelítve, a Cengellér-tetőt elhagyva közelíthető meg Hágótő, a községközpont Gyergyótölgyestől 13 kilométerre van. A házak többsége régi, a már kidőlt kerítések látványa is a pénzhiányt sejteti. Ilyenkor nyári időben még elhagyatottabb a falu, az emberek többsége erdei gyümölcsöt, gombát gyűjt a hegyekben, vagy a mezőn szorgoskodik. Csupán a kis település központjában, szemben a Privátnak nevezett egyetlen üzlettel, a bádogbódé tejcsarnok árnyékában találkozhatunk egy csoport férfival. Ők már a kora délelőtti órákban tömény italba fojtják bánatukat. „Nincs miből megélni, sokkal jobb volt a Ceauşescu-rendszerben, mert akkor még működött az UFET, az állami fakitermelő vállalat, dolgoztunk, s adtak egy kicsi pénzt is érte” – mondja panaszos hangon az egyik férfi, majd hozzáteszi: a mostani keretfűrész-üzemeltetők „csak a saját hasznukat lesik, farzsebből fizetnek, és csak napszámosmunkára alkalmazzák az embereket”.

Az éltető erdő

A fakitermelésen kívül nyáron még egy kis pénz az erdei gyümölcsök, illetve a gomba begyűjtéséből csurran-cseppen. „Két lejt ad egy kiló gombáért a begyűjtő, de 10 lej egy liter olaj” – magyarázza Lukács József nyugdíjas, aki arra is kitér, hogy szerencsés helyzetben van, aki a postást várhatja havonta egyszer a nyugdíjért, de sokan vannak, akiknek nem kopognak az ajtaján a juttatással. Szóba kerül az is, hogy hajdanán még kettőt is fordult az autóbusz, így ha valakinek ügyes-bajos dolga akadt Gyergyószentmiklóson, egy nap alatt intézhette. Most azonban háromnapos „expedíció” az ügyintézés a megyeszékhelyen, Csíkszeredában. „Estefele kell elindulni, és addig lesni az alkalmit, míg valaki bevisz Gyergyószentmiklósra. Aztán a hajnali vonattal elutazunk Csíkszeredába, onnan estére érünk vissza Gyergyószentmiklósra. Itt, akinek ismerőse van, annál meghúzhatja magát, más az állomáson alszik reggelig, hogy aztán a ditrói eltérőnél újra addig integessen a teherautóknak, míg valaki hazaviszi” – világosít fel Lukács, aki, mint mondja, megérti a szállítási vállalkozókat, amiért nem indítanak járatot a Cengelléren át, hiszen a rossz úton „senki sem bolond, hogy tönkretegye a járművét”. Kiderül, a legközelebbi orvosi rendelő és patika 13 kilométerre, a községközpontban van, sürgősség esetén, ha netán hívni tudnák a 112-est, míg a mentő kiér, „meg is pusztulhat” a beteg.

Elköltöznek a fiatalok

A falucska végén jókora kaszálón idős házaspár két segítséggel „rázza a rendet”, forgatja a lekaszált füvet. A 80 éves Madaras József a társaságunkat meglátva már messziről kiáltja: „Csak akkor állok le beszélni, ha addig helyettem az alpolgármester rázza a rendet”. Ám, amikor útitársunk, Csibi László alpolgármester valóban kezébe veszi a gereblyét, elmosolyodik, és kifejti, viccelt csupán, de valóban nem örül, ha fenntartják „amikor haladni kéne”. Kiderül, a széna annak a négy tehénnek készül, amit még megtartottak, pedig régebb – amikor még díjazott gazdák voltak – húsznál is több volt az istállóban. „Egy ideig a remetei tejporgyár vitte el a tejet, de elhagytak bennünket, április óta errefelé sem jártak, még pénzzel is tartoznak” – mondja gereblyézés közben Jóska bácsi felesége, aki azt is részletezi, hogy áttértek a bákói begyűjtőhöz, amely azonnal fizet. Kifejti, hogy a bákói „nem annyira pretenciós”, mint a remetei, nem számít annak a tej zsír- és csíratartalma, átveszi úgy a tejet, amilyen. Az idős párnak a faluban élő fiuk segít, a két unokát meg sem próbálták otthon tartani. „Arra biztattuk őket, hogy tanuljanak, és máshol keressék a boldogulásukat” – magyarázza Madarasné.

Iskola az erdő alatt

A kerítések mögül gyanakvó gyermekszempárok leselkednek az idegenre, sietősen zsebrevágják a látogatótól kapott rágógumit, aztán rohannak vissza az udvarba. Az apróságok többsége édesanyja mellett nő fel, az asszonyoknak ugyanis még annyi munkalehetőség sem kínálkozik a faluban, mint a férfiaknak. „Jó lenne, ha ide is jönnének turisták, mint máshová” – mondja egy fiatal menyecske, de belátja, hogy telefon és fürdőszoba nélkül aligha tudna fizetővendéget fogadni. Csibi László alpolgármester fejti ki, hogy a villanyhálózatot is hat évvel ezelőtt sikerült kiépíteni, és hogy tervben van a közművesítés, de kérdéses, mikor jut pénzalap pályázati összegekből.

A székelyudvarhelyi származású Ádám Zoltán tanító nem panaszkodik, inkább megoldásokat keres, sokszor még a más bajára is. „Az első héten azt mondták, visítva fogok innen menekülni” – mosolyog a tanító, miközben megmutatja a parányi osztálytermet, ahol legtöbb 10 gyermek fér el, és mellette a még kisebb szobát, szolgálati lakását. Két éve ő oktatja a hágótői gyermekeket. Szeptemberben mindössze három harmadikosa és egy elsőse lesz, de bizakodó: már kiszámította, 2014-ig biztos lesz tanítványa. A hágótőiek panaszáradatát Csibi László alpolgármester gondosan följegyezte, ám mint mondja, igazi megoldás egy falugondnok kinevezése lenne: talán a tanító bácsi ezt is felvállalja...