Hirdetés

Elesett a Borvíz útja baróti terve

Nem szavazta meg Barót tanácsa azt a 3,75 millió lejes beruházást, amely lehetővé tenné, hogy a Borvíz útja elnevezésű székelyföldi fejlesztési terv keretében kezelőközponttá alakítsák a városi strandot. A háromszéki város képviselő-testülete ugyanis a szükséges nyolc szavazat helyett mindössze hatot kapott az úgynevezett körzeti városrendezési terv kiegészítéséről (PUZ), illetve a költségvetés önrészének a vállalásáról szóló, a tizenkét fős RMDSZ-frakció által szeptemberben benyújtott határozattervezet.

Benkő Levente

Benkő Levente

2007. november 20., 00:002007. november 20., 00:00

Nagy István független polgármester szerint a tanács többsége arra hajlik, hogy az 1980-as években épült baróti strandot kellene felújítani, a pénzt a terv módosításával erre kellene fordítani. Úgy véli, a mezotermál borvizes kezelõközpont létrehozására a közigazgatásilag Baróthoz tartozó szomszédos Bibarcfalva alkalmas, ahol évszázados hagyománya van az ásványvizek hasznosításának, ráadásul az ottani hideg-, illetve melegvizes fürdõ is adott. Ezzel az RMDSZ frakcióvezetõje, Antal Mihály tanácsos is egyetért, de szerinte Bibarcfalva érdekében korábban kellett volna lépni, pénzt ugyanis csak a megyei tanács augusztusban elfogadott szabványtervére adnak. Eszerint újjáépítenék a baróti strand medencéit, felújítanák az öltözõket, a futballedzõpályán pedig mélyfúrású kutakból mezotermál borvizes gyógyfürdõt és rehabilitációs központot, parkot építenének ki. „A 637,3 ezer lejes önrész vállalható, edzõpályát pedig máshol is lehet találni” – érvel Antal. Ezzel szemben Nagy István polgármester, valamint az õt támogató öt RMDSZ-es és három független tanácsos kitart a 2005 januárjában elfogadott helyi határozat mellett, amely szerint 60 ezer lejes önrésszel csak a jelenlegi, 4718 négyzetméteres strandot korszerûsítik, a focipályát pedig sértetlenül hagyják. Szerintük a megyei tanács ezt nem bírálhatja felül. Antal Mihály úgy véli „egyes részletekrõl valóban lehet vitázni, de kár lenne elveszíteni a 3,75 millió lejt”. Jelezte: még a november 25-i európai parlamenti választások elõtt lakossági fórumon kérdezik meg a választókat arról, hogy kell vagy sem a beruházás.

A Kovászna és Hargita megyei tanácsok által kidolgozott Borvíz útja elnevezésû fejlesztési terv kivitelezésére a 2006-os PHARE-pályázaton nyert 5 millió euró áll rendelkezésre. Ebbõl felújítják és bõvítik a fürdõket és medencéket, kezelõközpontokat hoznak létre, helyreállítják a borvízforrásokat, sétányokat-parkokat alakítanak ki; minderre a Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium kiírta a közbeszerzési eljárást.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés