
Fotó: szatmar.ro
Hajnali négy órától egészen délután 15 óráig sztrájkoltak csütörtökön a szatmárnémeti önkormányzat tulajdonában lévő Transurban közszállítási vállalat alkalmazottai, akiknek elegük lett abból, hogy az igazgatótanács nem veszi figyelembe béremelési követeléseiket.
2016. június 02., 19:512016. június 02., 19:51
A vállalat vezetősége szerint a spontán tiltakozás miatt legalább 15–20 ezer utas – köztük diákok és munkások – hiába várták a menetrend szerinti járatokat. A Szatmár.ro portálnak nyilatkozó Kiss Róbert szakszervezeti vezető elmondta, az alkalmazottak képviselői csütörtökön több mint három órás tanácskozás után abban állapodtak meg a közszállítási vállalat vezetőségével, hogy az autóbuszsofőrök fizetését 250 lejjel megemelik, ebből 50 lejt már ebben a hónapban megkapnak, a fennmaradó 200 lejt pedig a következő három hónapon belül.
A béremelés miatt azonban módosítani kell a Transurban szerkezeti felépítését, amelynek következtében legtöbb 10-12 alkalmazott az utcára kerül az elkövetkező időszakban – közölte Kiss Róbert. A vállalat vezetői azt is elfogadták, hogy a sofőrök után a jegyárusok is megkapják a 10 százalékos stresszköltséget, amennyiben ezt a közegészségügyi hivatal speciális mérései is indokoltnak tartják.
A Transurban továbbá megígérte, hogy a hűségpótlékot ezentúl nem 15 év megszakítás nélküli munkavégzés után kapják meg az alkalmazottak, hanem 10 év után. Jóváhagyták azt is, hogy az alkalmazottaknak gyógykezelési támogatást is biztosítsanak. „Nem hagyhattuk az utasokat a várótermekben és a buszmegállókban, így jobb híján el kellett hinnünk a vállalat vezetőinek azt, hogy számíthatunk béremelésre” – közölte a munkabeszüntetés végén a Szatmár.ro érdeklődésére Kiss Róbert szakszervezeti vezető. A szatmárnémeti Transurban közszállítási vállalatnál jelenleg 75 autóbuszsofőr dolgozik 1400–1500 lej közötti nettó fizetésért.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!