Knut Vollebaek leszögezte: első lépés a multikulturalitás vonatkozásában megadni a kisebbségek számára az anyanyelven történő tanulás lehetőségét, a második pedig megteremteni az interaktivitást a különböző etnikumok között. „Örömmel tapasztalom, hogy a BBTE-n mindez megvalósult. Persze feltehető a kérdés, mi a jobb a kisebbségek számára: ha iskoláik a többségi oktatási intézményeken belül, integrálva működnek, vagy ha teljesen önállósulnak. A kolozsvári egyetem jó példa arra, hogy életképes megoldás az integrált kisebbségi oktatás, hogy az együttműködés jobb a széthúzásnál” – hangsúlyozta az EBESZ főbiztosa, kiállva a többnyelvű, multikulturális egyetem jelenlegi felépítése mellett. Az EBESZ-főbiztos álláspontja a tekintetben jelzésértékű, hogy a BBTE-ről készített, 2000 februárjában közzétett jelentésében elődje, Max van der Stoel a magyar tagozat fejlesztésére, szélesebb autonómiájának biztosítására tett javaslatot az egyetem vezetőségének. Magyari Tivadar rektorhelyettes Knut Vollebaek álláspontját kommentálva úgy fogalmazott: a főbiztos elégedettsége azzal magyarázható, hogy ő a korábban a BBTE-n uralkodó konfliktusos helyzethez képest tapasztal előrelépést. „Az elmúlt évekhez képest szerintünk is fejlődött, nagyobb önállóssággal bír a magyar tagozat, két kérdés azonban még mindig megoldatlan. Tisztázni kell a tagozat intézményes szervezési keretét, pontos kompetenciáit, másrészt pedig az egyetem többnyelvűségének erőteljesebben kell megjelennie a kiadványokon, feliratokon” – nyilatkozta a Krónikának a prorektor. Hozzátette: sokáig lemaradás volt a magyar oktatólétszám terén, ám éppen most sikerült megegyezni a közgazdasági kar dékánjával a magyar tanárok számának növeléséről. Egyébként a BBTE 55 ezer hallgatója közül jelenleg 7300 diák folytatja tanulmányait a 61 magyar szak valamelyikén (1500 egyetemista román szakon tanul); a főállású magyar oktatók létszáma 300, ami a száz magyar vendégelőadóval és a tanári kar tervezett bővítésével a következő tanévre Magyari szerint meghaladja a félezret.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.