Hirdetés

Eladja erdei építményeit az állami erdészet

Eladja a magánterületen levő építményeit az állami erdészet. Kovászna megyében a Romsilva vezetősége a prefektúrával közösen ütemtervet dolgozott ki az erdei építmények eladására – közölte György Ervin prefektus.

Bíró Blanka

2011. április 20., 07:442011. április 20., 07:44

Mint elmondta, ezek jogi helyzete körülményes, mert az erdőket, azaz a területet visszaszolgáltatták, viszont az építmények restitúcióját az alkotmánybíróság 2008-as döntése alapján zárolták. Ezért most az ingatlanokat felértékelik, majd meghirdetik, hogy eladó. A terület tulajdonosai elővásárlási jogot élveznek, de már több háromszéki településről érkezett visszajelzés, hogy az erdőtulajdonos, önkormányzat, közbirtokosság vagy magánszemély sokallja az erdészet által kért árat. A kormánymegbízott szerint abban az esetben, ha a terület tulajdonosa és az erdészet nem tud megegyezni az árban, két lehetőség van: az ingatlant lebontják és elszállítják, vagy versenytárgyaláson másnak eladják. Utóbbi esetben a vevőnek bért kell fizetnie a terület tulajdonosának, akinek meg utat kell biztosítania az erdőjén keresztül az épületig. A kusza helyzetet a prefektúra és az erdészet jogászainak kell tisztázniuk, mondta György Ervin.

A Kovászna megyei erdőkben 104 szálláshelynek alkalmatlan építmény és közel harminc lakható erdészház van. Ezekből mindössze hat erdei ház használható turisták, vadászok fogadására, számolt be Ion Cosnean, a Romsilva helyi igazgatója. Mivel a visszaszolgáltatott területeken levő építmények használata akadályba ütközik, mindenképpen eladják azokat, tette hozzá. Az istállókat, menedékhelyeket, vadászleseket, mesterséges halastavakat, csemetekerteket és erdei utakat is felértékeltetik és eladják. Az erdei utak tulajdonjogát azért kell sürgősen tisztázni, mert idén kormányprogramban lehet pályázni a felújításukra, hangsúlyozta. Dálnoki Lajos, Réty község polgármestere lapunknak arról számolt be, hogy a rétyi vadászház jó állapotban van, a helyi közbirtokosság egyik területének a közepén fekszik, így annak a közgyűlése dönti el, hogy élnek-e az elővásárlási joggal. Dálnoki sokallja az erdészet által kért árat.

Mielőtt az alkotmánybírósági döntés zárolta az erdei építmények visszaszolgáltatását, az erdészet közölte ezek leltári értékét. 2005-ben a rétyi vadászház újraértékelve 430 ezer lejt ért, és bár az elmúlt hat évben semmi fejlesztés, állagmegóvás nem történt, most 700 ezer lej feletti árat kérnek érte. Az erdészet az elmúlt évek során két alkalommal is felértékeltette az ingatlant, és minden esetben növelte az árát. Dálnoki elmondta, ha a közgyűlés úgy dönt, megveszi a vadászházat, megpróbálják önerőből előteremteni a vételárat, míg ha nem sikerül, magántőkét vonnak be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés