Éjszaka is hangos a városközpont

•  Fotó: Szentes Zágon

Fotó: Szentes Zágon

Kolozsvár – Zajtérképpel az egészségkárosodás ellen. Kolozsvár központjában napközben a villamosdübörgés erősségét is meghaladja a zajszint – mutatja a városháza megrendelésére készülő zajtérkép. Míg a villamos vonalán a zajszint 65 decibelnek felel meg, a városközpontban akár a 75 decibelt is meghaladja olyan körülmények között, hogy az elfogadható zajszint 35 decibel körül van.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. június 13., 00:002007. június 13., 00:00

Összehasonlításképp: 80 decibelnek felel meg egy porszívó hangja 3 méter távolságról vagy zsúfolt utca zaja a járdáról. A levegőben a 85 decibel feletti hangnyomás már veszélyes lehet, ha ez ismétlődően jelentkezik, már maradandó károsodást okozhat.

A városháza számára a bukaresti EnviroConsult Kft. készítette el az első zajtérképet, amely az egész város zajszintjét mérte. Ezt az elkövetkező hónapok során tovább finomítják, kisebb körzetekre lebontva a méréseket. Az eddigi eredmények azt mutatják, a legzajosabb területeket a fontosabb gépkocsiútvonalak és a villamosvonalak jelentik, de kiemelkedően zajos a városközpont is, amely éjszaka is a leghangosabb része a városnak. A zajtérkép elkészítését uniós szabványok követelik meg, és kormányhatározat kötelezi a 250 ezernél több lakossal rendelkező városokat ennek elkészítésére. A nagyobb zajforrások beazonosítását követően a hangzavart kiváltó okokat meg kell szüntetni. A kolozsvári városvezetés eddig egymillió lejt költött a méréshez nélkülözhetetlen munkaeszközök megvásárlására (ezek a város tulajdonában maradnak a folyamatos monitorizáláshoz) és a munkálatok elvégzésére. A legnagyobb zajforrást a villamosok jelentik: a zajtérképen erőteljes, az egész várost átszelő piros sáv jelöli a zaj erősségét. A probléma orvoslására a tömegközlekedési vállalat uniós támogatásból várhatóan a következő évben lát hozzá a sínpárok teljes kicseréléséhez, s olyan műszaki megoldásokat alkalmaznak, hogy a villamosok szinte zajtalanul gördülnek majd.

A következő hónapokban a központban jelentősen csökken majd a hangzavar, miután a Deák Ferenc (Eroilor) utca nagyobb részét a gyalogosoknak adják át, és a város főterén is korlátozzák a forgalmat. A nehézgépjárművek okozta zajt csak a kerülőutak megépítésével lehet megoldani, ám ezek építését 3-4 év múlva fejezik be. Boros János alpolgármester szerint mindezek mellett forgalomátszervezésre is szükség van, több útszakaszon zöldhullámot kell biztosítani a gépkocsiknak, hogy ne kelljen kétszáz méterenként megállniuk a villanyrendőrnél. „Továbbá jó néhány utat egyirányúsítani kell. Ám ez csak helyenként vezet megoldáshoz, mivel egyre több gépkocsi közlekedik a városban. Egy-két év múlva, ha a fejünk tetejére állunk sem tudjuk elkerülni a zsúfoltságot és az óriási hangzavart” – mondta az alpolgármester, miközben percenként hosszú és hangos autótülkölés hallatszik be az ablakán. „A tülkölést is évek óta betiltották a város területén, de nem lehet minden sofőr mellé forgalmi rendőrt állítani” – magyarázta.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza