Hirdetés

Együttműködést sürget az EMNP Brassó megyében

Ismét összefogna az RMDSZ-szel az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) brassói és Brassó megyei szervezete a helyhatósági választásokon.

Gyergyai Csaba

2016. február 18., 14:072016. február 18., 14:07

Szerkesztőségünkhöz is eljuttatott nyílt levelükben a néppártosok emlékeztetnek: az RMDSZ-szel megkötött négy évvel ezelőtti, városi és megyei szintű együttműködés sikeresnek bizonyult, és meggyőződésük, hogy a magyar szavazatok maximalizálása érdekében „helyi szinten kötelességünk az összefogás”.

Az EMNP brassói és megyei szervezete azt szeretné, ha a két alakulat megújítaná a 2012-ben megkötött megállapodását és közös brassói és megyei tanácsosi listát állítanának. Kovács Attila, az RMDSZ brassói szervezetének elnöke a Krónika kérdésére nem kívánta kommentálni az Erdélyi Magyar Néppárt ajánlatát, mivel a nyílt levél tartalmát nem ismeri. Azt azonban furcsának találja, hogy a sajtó hamarabb megkapta a néppárt közleményét, mint az RMDSZ. „Mi mindig is nyitottak voltunk az egyeztetésre, korábban is mi kezdeményeztük az együttműködést, de erről a felkérésről ebben a formában nem szeretnék nyilatkozni” – tette hozzá.

Négy évvel ezelőtt egyébként az RMDSZ listáján Szente László és a néppártos Toró Tamás jutott tanácsosi mandátumhoz Brassóban, a két alakulat közti helyi szintű együttműködés azonban korántsem nevezhető felhőtlennek. 2013-ban az EMNP azt rótta fel a szövetség helyi szervezetének, hogy meg akarja fosztani mandátumától Torót, arra hivatkozva, hogy a képviselő tanácsosi tiszteletdíjából nem fizeti az RMDSZ-nek a tagsági díjat. A szövetség végül nem vonta meg a politikai támogatást Torótól.

A néppárt azt is etikátlannak tartotta, hogy 2013-ban az RMDSZ minden előzetes egyeztetés nélkül bejelentette, hogy megszervezi a Brassó Megyei Magyar Napokat annak ellenére, hogy Brassóban már 2011 óta tartanak magyar napokat a néppárt kezdeményezésére.

Az együttműködésnek az sem tett jót, hogy Toró egy tettlegességig fajuló sepsiszentgyörgyi kocsmai összeszólalkozás főszereplője volt tavaly decemberben, ezt követően pedig az RMDSZ Brassó megyei szervezete elhatárolódott Toró Tamástól, és közleményben jelezte: a városi tanácsos nem méltó arra, hogy a brassói magyarságot képviselje, és elvárják tőle, hogy mondjon le a tisztségéről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
Hirdetés