
Szorosabbra fűzi az együttműködést a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és az RMDSZ: a két szervezet egy közös Kárpát-medencei program kidolgozásáról és végrehajtásáról zárt ajtók mögött tárgyalt csütörtökön Kolozsváron, a szövetség elnöki hivatalában. A megbeszélésről kiadott RMDSZ-közlemény szerint Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az elmúlt év eredményeiről, valamint a 2013-as év kihívásairól tájékoztatta az MSZP küldöttségét, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke pedig pártja új alapokra helyezett nemzetpolitikai programját ismertette. Az RMDSZ azt közölte, hogy a szövetség szaktestületei a következő időszakban részletesen elemzik az MSZP nemzetpolitikai programját. Az MSZP közleményében arról tájékoztatott, hogy „a felek kölcsönös megállapodásokat is kötöttek”, a két szervezet közötti egyezmények célja egy közös Kárpát-medencei program kidolgozása és végrehajtása.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára elmondta: abban állapodtak meg, hogy szakpolitikai kérdésekben megosztják egymással tapasztalataikat, átadják egymásnak a két párt műhelyeiben készült tanulmányokat.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője az MTI-nek nyilatkozva elmondta: szóbeli megállapodások születtek arról, hogy mindkét fél a saját pártcsaládjában próbálja előmozdítani a magyarság ügyeit, valamint arról, hogy a román–magyar határ menti régióban segítik egymást annak érdekében, hogy hatékonyabban hívhassák le az Európai Unió forrásait. Mesterházy Attila csütörtökön a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemre is ellátogatott, ahol az intézmény rektorával és professzoraival folytatott megbeszélést. A szocialista párt közleménye szerint a megbeszélésen az erdélyi magyar oktatás fejlesztése, a jövőbeni szorosabb együttműködés feltételeinek kialakítása, valamint konkrét képzési lehetőségeken túl a magyar felsőoktatás jelenlegi helyzete került szóba.
Ezt megelőzően szerdán Kolozsváron együttműködési megállapodást írt alá az RMDSZ által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Táncsics Mihály Alapítványa is. A felek megállapodtak abban, hogy közös rendezvényeket, konferenciákat, találkozókat szerveznek különös tekintettel az oktatás, a tudomány és a kultúra területére. A felek vállalták, hogy létrehoznak és működtetnek egy olyan tudományos szellemi műhelyt, amelynek keretében egyes tudományterületek elismert szakemberei külhoni magyar fórumokon tartanak előadásokat.
Támogatják a magyar kulturális élet kiválóságainak határon túli fellépéseit, és szorgalmazzák az Európai Parlamentben működő frakcióközi nemzeti kisebbségi csoport munkájának határon túli bemutatását. Különben Markó Béla volt RMDSZ-elnök által a Kós Károly Akadémia Alapítvány vezetőjeként Szabó Vilmos MSZP-és országgyűlési képviselővel, a szocialisták Táncsics Mihály Alapítványának elnökével aláírt megállapodás kiterjed a nagyváradi Riport Kiadó, illetve az Erdélyi Riport hetilap támogatására is.
Markó Béla, az alapítvány elnöke az aláírást követően kifejtette, fontosnak tartja, hogy a magyarságot érintő kérdésekben, nemzetpolitikai ügyekben, kisebbségpolitikai és emberjogi kérdésekben, de kulturális, oktatási problémákkal kapcsolatban is a két alapítvány együtt kíván működni. – Ezt a lényeges első lépések egyikének tartom, mert úgy gondolom, hogy ezek közös gondjaink, és fontos, ha ezek megoldása érdekében megteremtjük az együttműködés eszközeit és lehetőségeit – mutatott rá Markó Béla. Szabó Vilmos, a Táncsics Mihály Alapítvány elnöke elmondta: amellett, hogy az azonos politikai családhoz tartozó pártalapítványokkal kiépítették kapcsolataikat, úgy gondolták, a Táncsics Mihály Alapítvány a nemzetpolitikai kérdések szolgálója is lehet. Ezért keresték a partnerséget a Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal.
Egyébként az MSZP vezetői erdélyi látogatásukkal az RMDSZ meghívásának tettek eleget, a szocialista párt kolozsvári elnökségi ülésén a szövetség számos vezető tisztségviselője – közöttük Borbély László politikai alelnök – is részt vett. Noha a párt vezetői úgy nyilatkoztak, hogy a kincses városban elfogadott új nemzetstratégiai programjuk „a határon túli magyar szervezetekkel, elsősorban az RMDSZ tisztségviselőivel” való egyeztetés során jött létre, értesüléseink szerint a szocialisták az RMDSZ-en kívül más erdélyi magyar politikai alakulattal nem tárgyaltak a témában.
Mesterházy Attila pártelnök az elnökségi ülést követő szerda esti fórumon elmondta: a párbeszéden alapuló stratégia a határon túli is új fejezetet nyit a magyar baloldal életében. Beszélt arról, hogy a szocialisták, ha ismét kormányra kerülnek, támogatják a határon túli magyarság céljait, illetve segítik a szülőföldön való boldogulást. A pártelnök meggyőződése szerint a jószomszédi politika is a határon túli magyar érdekképviseletet segíti.
Mesterházy a program néhány pontját külön is kiemelte. Egyebek mellett tíz évre szóló Kárpát-medencei stratégiát kívánnak kidolgozni. Emellett újraindítanák, és a többi szomszédos országra is kiterjesztenék a közös kormányülések gyakorlatát, támogatnák a határon túli oktatást, kultúrát, örökségvédelmet, pályázati alapokra helyeznék a támogatási rendszert, a döntéshozatalba pedig bevonnák a határon túli szervezeteket is.
Az MSZP képviselete csütörtön délután Nagyváradon találkozott az RMDSZ Bihar megyei és nagyváradi vezetőivel, majd ellátogatott a bazilikába.
A Fidesz szerint a szocialisták már a határon túli magyar településeket is képmutatással és gyűlöletkeltéssel akarják elárasztani. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, ugyanaz a Ron Werber (az MSZP külföldi kampánytanácsadója – szerk. megj.), aki a külhoni magyarok elleni szocialista gyűlöletkampányt kieszelte, most szavazatokért küldte kuncsorogni az MSZP elnökét. „Bocsánatkérést színlelnek, itthon listázzák és románozzák az erdélyi magyarokat” – tette hozzá.
A közlemény utal arra, hogy Földesi Norbert, az MSZP miskolci önkormányzati frakcióvezetője szerdán kijelentette, egyre nagyobb számban kapnak vezetői posztot az Erdélyből áttelepült magyarok. A szocialista tanácsos leszögezi: arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a partiumi származású Kriza Ákos (Fidesz–KDNP) polgármestersége óta egyre több partiumi, erdélyi származású ember kap vezetői állást a polgármesteri hivatalban, a város cégeiben, intézményeiben.
Kriza Ákos megalázónak és gusztustalannak nevezte azt a módszert, ahogy a miskolci szocialisták saját városuk lakóit immáron évek óta félrevezetik. Úgy fogalmazott: a városvezetés sorozatosan kapja azt a vádat, hogy erdélyi származású magyarokat hoznak „helyzetbe Miskolcon, akiket egyébként a szocialisták következetesen románoknak neveznek”.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.
„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.
Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.
Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.
Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.
Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.
Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.
Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.