2011. augusztus 02., 07:422011. augusztus 02., 07:42
A projekt során Románia területén, az Arad megyei Nagyzerind közelében dolgoznak majd a Fekete-Körös kis és nagy árterében, a vízügyi igazgatósághoz tartozó területen. A munkálatok célja a folyómeder megerősítése, a biztonságosabb folyás érdekében.
Az igazgató lapunknak elmagyarázta: elsősorban a töltésrészüket erősítik meg, de a projektben szerepel a gátőrházak újjáépítése is, a határ mindkét oldalán. A magyarországi Remetén, illetve az Arad megyei Nagyzerinden állnak ilyen építmények.
A tervek szerint a bélzerindi (Zerindu Mic) szükségtározót, illetve a Békés megyei hasonló létesítményt is megerősítik – ezek a tározók a vízszint megemelkedésekor szolgálnak védelmül a folyómenti településeknek. Az igazgató azt mondja, ha felújítják őket, jobban ki lehet majd használni a két szükségtározót árvízveszély esetén.
Románia területén, a Fekete-Körös bal partján 156, a jobbon pedig 315 méteren erősítik majd meg a folyópartot. A zerindi gátőrházat úgy újítják fel, hogy kisebbfajta védelmi központként szolgálhasson a jövőben. A munkát 2012 decemberéig kell elvégezni.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!