Egységes bérezési rendszert követel a köztisztviselõk szakszervezeteinek szövetsége

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Japánsztrájk az erdélyi közintézményekben F. N. • Több ezer erdélyi közalkalmazott kezdett japánsztrájkba tegnap; a köztisztviselõk szakszervezeteinek országos, Sed Lex nevû szövetsége fizetésemelést követel, és a figyelmeztetõ, majd az általános sztrájk kirobbantásával fenyegetõzik. A Sed Lex vezetõi 1250 lejes nettó fizetést, valamint 3 és 20 százalék közötti, szolgálati idõért járó jutattást követelnek, illetve 15 százalékos pótlékot kérnek a bizalmas jellegû feladatokat ellátó közalkalmazottak számára. A követelések között a közalkalmazottak fizetésére vonatkozó törvény módosítása is szerepel: a megváltoztatott jogszabály értelmében az ország összes köztisztviselõjére ugyanaz a bérezési rendszer vonatkozna. A szövetség képviselõi a hónap elején jelentették be, hogy ha követeléseiket nem teljesítik, november 13-án figyelmeztetõ sztrájkot tartanak, majd 20-án kirobbantják az egyhetes általános sztrájkot is.

2006. november 09., 00:002006. november 09., 00:00

A közalkalmazottak szakszervezeteinek országos szövetsége több mint 51 ezer tagot számlál; csupán Arad megyében mintegy 1600 köztisztviselõ viselt tegnap fehér karszalagot. Tudor Gabor, a Sed Lex helyi vezetõje közölte, a megyében a polgármesteri hivatalok, a pénzügyi igazgatóság, valamint a munkavédelmi, gyermekjogvédelmi és statisztikai hivatalok alkalmazottai léptek japánsztrájkba. „Nem fogadjuk el a javasolt, 14 százalékos fizetésemelést; úgy véljük, egy közalkalmazottnak a jelenlegi 600 lejes munkabér legalább kétszeresét kellene megkeresnie havonta” – jelentette ki Tudor Gabor. Hozzáfûzte, a figyelmeztetõ sztrájk kirobbantása esetén a tiltakozókhoz az aradi polgármesteri hivatal és a megyei tanács további 500 alkalmazottja csatlakozna, és ez a közönségszolgálati irodák bezárásával járna. Kolozs megyében mintegy ezer közalkalmazott – többek között a pénzügyi igazgatóság, a vámhivatal, valamint a munkaügyi hivatal és az egészségügyi igazgatóság munkatársai – lépett japánsztrájkba.
Hunyad megyében háromszor annyi köztisztviselõ öltött fehér karszalagot, mint Kolozs megyében. „A kormány nem tárgyalt a szakszervezeti vezetõkkel a közalkalmazottak fizetésére vonatkozó törvénytervezetet illetõen, hanem csak a kész szöveget küldte el nekik, javaslatokat kérve. A tervezetben javasolt bérezési rendszer azonban diszkriminatív és méltánytalan; ebbe nem egyezhetünk bele” – szögezte le Ioan Brânduºe, a vajdahunyadi munkaügyi hivatal szakszervezetének vezetõje. Hargita megyében mindössze 400 közalkalmazott lépett japánsztrájkba; a többi közintézmény munkatársai közül egyesek nem értenek egyet ezzel a tiltakozási móddal, mások pedig nem tagjai egyetlen szakszervezetnek sem. A Temes megyei köztisztviselõk nem vettek részt a japánsztrájkban, ám közölték, mintegy száz kollégájuk ma Bukarestbe utazik a Közigazgatási és Belügyminisztérium épülete elõtt szervezett tüntetésre, amelyre többek között Hargita megyébõl is érkeznek tiltakozók. A japánsztrájkhoz Beszterce-Naszód és Fehér megyébõl is több száz közalkalmazott csatlakozott.

*****
Fehér karszalaggal dolgoznak a vámosok
Gergely Gizella • Nem okozott fennakadást a vámhatóság alkalmazottainak tegnapi japánsztrájkja a Máramaros, Szatmár és Bihar megyei határátkelõknél. A vámosok amiatt öltöttek fehér karszalagot, mert Románia Európai Unióhoz való csatlakozása után elbocsátják az Országos Vámhatóság 4000 alkalmazottjának egynegyedét. Az intézkedés az Unióval határos átkelõhelyeken dolgozó vámosokat érinti, ezeknél az átkelõknél ugyanis 2007. január 1-jétõl megszûnik a vámvizsgálat. „A sztrájkkal szakszervezetünk tagjainak 90 százaléka egyetértett – közölte Daniela Cucu, a vámosok Unirea nevû szakszervezetének képviselõje. – Részt veszünk a közalkalmazottak mai, bukaresti tiltakozó akcióján is, ahol a további lépésekrõl is döntünk.” Ha a kormány nem intézkedik az állás nélkül maradó vámhivatali alkalmazottak ügyében, az Unirea szakszervezet tagjai figyelmeztetõ sztrájkba, majd november 20-án általános sztrájkba lépnek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének