2007. szeptember 12., 00:002007. szeptember 12., 00:00
Az igazgató beszámolója szerint egy kutatóközpontot hoznának létre, ahol a felnőtt- és gyermekkori szívbetegségek témakörében végzett kutatások eredményeit ellenőrzik és dolgozzák majd fel. „A projekt keretében végzett kutatások újszerűek, és ebben az évben ez a program kapta a legnagyobb pontszámot” – nyilatkozta Benedek. Az igazgató kifejtette: a program keretében külön tanulmányoznák a gyermekkori szívbetegségeket, többek közt azokat a korai rendellenességeket, amelyeket még születés előtt gyógyítani lehetne, illetve a születéskor fellépő szívműködési elégtelenségeket is.
A sajtótájékoztatón Benedek egy tanulmány eredményeit is ismertette, amely szerint Romániában az elmúlt évek során ötször több a szívelégtelenségek miatti elhalálozás. Az eddigi 2,4 százalékos mutató közel 12 százalékra emelkedett, ami elsősorban az egészségügyi rendszer hiányosságainak tulajdonítható. Benedek Imre kardiológus és munkacsoportja évek óta tanulmányozza az ország és a régió helyzetét. „A kialakult helyzetért egyértelműen a rendszer átszervezésének leple alatt történő alulfinanszírozás és kórházi bürokrácia okolható” – jelentette ki a szakorvos. Utóbbi gond miatt éppen a professzor egyik betege vesztette életét a műtőasztalon, mivel a sürgősségi kórház vezetősége hétvégére elzáratta a sebészeti beavatkozáshoz szükséges anyagokat. Raktáros hiányában az orvosok kénytelenek voltak feltörni a lerakat ajtaját, ám intézkedésük későinek bizonyult. A kéthetesre ígért minisztériumi vizsgálat fél év után sem zárult le. A volt miniszteri tanácsos elismerte, hogy az általa vezetett marosvásárhelyi klinikán is az utóbbi évben sokkal többen haláloztak el, mint a kétezres évek elején. A professzor egy grafikon bemutatásával próbálta érzékeltetni a probléma súlyosságát. Míg Ausztriában százezer lakosból alig több mint négyszáz hal meg szívelégtelenségi gondok miatt, nálunk majdnem hétszázan távoznak az élők sorából. Az európai országok közül csak Ukrajna kullog Románia mögött. A Benedek Imre és csoportja által végzett tanulmány arra is fényt derít, hogy a három székelyföldi megyében az országos átlagnál valamivel alacsonyabb az elhalálozási mutató. A szakemberek szerint ez a népesség egészségügyi nevelésének és a térségben működő szívkórházaknak tulajdonítható.
Demeter Kinga-Erika, Szucher Ervin
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.