Egy nappal azt követõen, hogy egy teljes gazdaság a tûzbe veszett Köröskisújfaluban, csütörtökön pár óra leforgása alatt öszszesen közel 56 hektár földterületen égett le a növényzet Bihar megyében, amikor egyszerre négy helyszínre is riasztották a katonai tûzoltókat.
2015. augusztus 13., 19:362015. augusztus 13., 19:36
Nagyváradon egy telek lobbant lángra, Tinódon a legelõn, míg Talpason és Bogyoszló települések mellet egy-egy mezõgazdasági területen kellett oltaniuk a váradi, az élesdi, a szalontai és a margitai tûzoltóegységeknek. A megyei katasztrófavédelem közleménye alapján elõbbi három helyen nyílt láng felelõtlen használata miatt keletkezett a tûz, míg utóbbi területen egy felelõtlenül eldobott cigarettacsikk miatt szabadultak el a lángok. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de a folyamatos kánikula okozta szárazság miatt nem ez volt az elmúlt napok elsõ ilyen esete a térségben.
Arad megyében is többször mozgósították a tûzoltókat a kigyulladt növényzet oltására az elmúlt napokban.
Hargita megyében, Büdösfürdõ közelében a hét elején másfél hektár erdõ égett le feltehetõen emberi felelõtlenség miatt. Az egyre szaporodó tûzesetek miatt pedig a tûzoltóság ismételten felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy kánikula idején tilos a tarlóégetés és egyéb száraz növényzet meggyújtása.
A nyílt láng használatával ebben az idõszakban fokozottan óvatosan kell bánni, a földek égetés általi tisztítását pedig kizárólag a környezetvédelmi ügynökség jóváhagyásával, tûzhasználati engedéllyel és az elõírások betartása mellett lehet elvégezni. Mindezek elmulasztását 1000 és 2500 lej közötti pénzösszeggel büntethetik. A hatóságok rámutatnak arra, hogy nagy kockázatot jelent, ha nem tartják be a megfelelõ biztonsági szabályokat, mert az anyagi veszteség mellett különbözõ szerkezeteket is tönkretehetnek.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!