
Fotó: Kocsis-B. János
A határon túl is sikerült elfogadtatni a székelyföldi diákigazolványt, a SIC Cardot, így az okirat kedvezményt biztosít többek között a budapesti Csodák palotájában és a horvátországi Plitvicei-tavaknál is – számolt be keddi sajtótájékoztatóján Zsigmond József projektigazgató, a Centrum Studiorum Egyesület elnöke.
2015. november 10., 18:522015. november 10., 18:52
2015. november 10., 19:052015. november 10., 19:05
Mint mondta, együttműködési szerződést írtak alá a Háromszéki Ifjúsági Tanáccsal (Hárit), abban bízva, hogy ezáltal nemcsak a kártyát használók, hanem a kedvezményt nyújtó cégek számát is sikerül gyarapítani.
Zsigmond József kifejtette, 2012 óta egész Székelyföldön népszerűsítették a Romániában egyedülálló igazolványt, tavaly 5057 kártyát hoztak forgalomba, idén még további 800 új igénylést iktattak. A kezdeményezéshez eddig 160 elfogadóegység csatlakozott. A legtöbb diák Sepsiszentgyörgyön rendelkezik SIC Card igazolvánnyal, de mindhárom székely megyéből vannak felhasználók: a legfiatalabb 6 éves, a legidősebb egy 34 éves doktorandus.
A legtöbb elfogadócég Marosvásárhelyen van bejegyezve, összesen 47, a legtöbbet pedig Székelyudvarhelyen ér a kártya, ahol egy sofőriskola a beiratkozási díjból 100 lejt enged el az igazolvány felmutatójának.
Zsigmond József hangsúlyozta, elsősorban a helyi cégekkel kötnek megállapodást, mert számukra akarnak forgalmat élénkíteni, multinacionális vállalatot csak abban az esetben keresnek meg, ha azt a szolgáltatást helyi szinten nem biztosítja senki, például bankok, pénzintézetek. Társadalmi hasznossága mellett a kártya nagyon fontos szerepet kap a regionális öntudat kialakításában is, remélik, hogy ezáltal is a fiatalok jobban kötődnek a Székelyföldhöz.
Oltean Csongor, a Hárit elnöke elmondta, több mint 50 tagszervezetük van, a diáktanácsokkal is együtt dolgoznak, népszerűsíteni fogják a diákigazolványt, amit a Hárit sepsiszentgyörgyi irodájában is át lehet venni, azonkívül potenciális partnercégeket is megkeresnek.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!