
Fotó: Péter Orsolya
Hamarosan „hiánycikké” válnak a reál tantárgyakat oktató pedagógusok Kovászna megyében: a jelenleg tanító pedagógusok többsége hamarosan nyugdíjba vonul, és nincs utánpótlás – hívta fel a figyelmet csütörtöki sajtótájékoztatóján Kiss Imre főtanfelügyelő.
2017. május 05., 08:112017. május 05., 08:11
Kifejtette: a probléma a matematika-, a fizika-, a kémia- és a biológiaoktatás terén a legnagyobb, folyamatosan keresik a megoldást, hogy ezeket a szakokat vonzóvá tegyék a fiatalok számára. Kiss Imre hangsúlyozta, a jelenség nemcsak Kovászna megyére jellemző, az egész országban hiányoznak a fiatal reál szakos tanárok, elöregedett a szakma.
A főtanfelügyelő hangsúlyozta: bár most már a tanügyi bérek is versenyképesek, a pedagógusi hivatás továbbra sem vonzza a fiatalokat. Kiss Imre már a Babeş– Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia vezetőségével is egyeztetett, közösen keresik a megoldást, hogy ezeket a szakokat hatékonyabban népszerűsítsék. Az is felmerült, hogy ösztöndíjat ajánlanak fel azoknak, akik vállalják, hogy az egyetem elvégzése után tanítani fognak. Kiss Imre hozzátette: túljelentkezés a tanítói, óvónői és az angolnyelv-tanári állásokra van.
Kovászna megyében egyébként jelenleg 161 matematikatanár tanít, közülük 54, tehát 33 százalékuk már betöltötte az ötven évet, 21-en a hatvanon is túl vannak, tehát a következő években nyugdíjba vonulnak. Ezzel szemben alig 12 fiatal, vagyis 23 és 30 év közötti matematika szakos tanít Háromszéken. A 45 kémia szakos tanár közül 13 betöltötte a hatvanadik esztendőt, és csak egyetlen kémiatanár harminc év alatti. Az 53 fizikusból 35 ötvenévesnél idősebb, és csak négyen harminc alattiak, az 52 biológia szakos közül 21 ötven év feletti, és csak ketten harminc alattiak.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
szóljon hozzá!