Egyoldalú teherviselés?

Az elöljáró ezzel a kijelentésével a Torockó völgyében tapasztalható ellentmondásos állapotokra utalt: míg a helybeliek közül egyre többen igyekeznek a festői szépségű vidékre látogató turisták ezreinek kellemes időtöltésre, pihenésre alkalmas körülményeket biztosítani, addig az utak állapota gyalázatos, ráadásul a mobiltelefonok is használhatatlanok amiatt, hogy működésükhöz nincs térerő. Dan Simedru közlése szerint a megyei tanács most véglegesíti a megye 2007-től 2013-ig terjedő fejlesztési tervét, amelyben „első helyen áll az infrastruktúra és a turizmus fejlesztése, valamint a Torockó völgyén végighúzódó út korszerűsítése”. A megyei tanács alelnöke Ladányi Árpád alprefektussal összhangban állítja: történelmi és természeti adottságaiból eredően Fehér megye átlagon felüli idegenforgalmi lehetőségekkel bír, amelyek lehetővé teszik, hogy az iparon alapuló gazdaság helyét a turizmuson alapuló gazdaság vegye át. Ladányi szerint kormányhatározat-tervezetet készítettek elő a Torockó völgyén Borrévtől Nagyenyedig húzódó negyven kilométeres út foltozására, ha a kormány ezt el is fogadja, még idén kátyúzzák az utat, jövőre azonban tervek szerint teljes hosszában újraaszfaltozzák.

A Torockó völgyén végighúzódó utak állapota miatt elégedetlenkedőket a Fehér Megyei Tanács alelnöke, Dan Simedru azzal nyugtatja: a Torockó és Torockószentgyörgyből álló Europa Nostra díjas község a megye valamennyi helységéhez képest elsőbbséget élvez a készülő fejlesztési tervben. Rácz Levente, Fehér megye RMDSZ-elnöke viszont óvatosságra int: hasonló ígéreteket korábban is hallottak, a valóság mást tükröz; Torockó község alpolgármestere, Botár György pedig azt mondja: kilencedik éve küzdenek ezért az útért, de a toldozáson-foldozáson kívül eddig még nem sokat értek el. „Idén sikerült valahogy 1,5 millió lejt kapnunk, ami foltozásra is alig elég, mert ennyi pénzből nem lehet jó utat építeni” – magyarázza Botár György, akinek ismeretei szerint PHARE-pályázatból 2008-ra tervezik a Borrév és Nagyenyed közötti negyven kilométeres út felújítását. Torockó község alpolgármestere nem rejti véka alá: az 1229 lakost számláló, több mint 95 százalékban magyar, Torockó községet rendszerint hátrébb sorolják a pénzosztásnál. Sőt voltak olyan rosszmájú megjegyzések is, hogy segítsenek a magyarországi testvérvárosok. „Amelyik tud, segít is” – magyarázza az alpolgármester, példaként említve, hogy a budapesti V. kerületi, belvárosi-lipótvárosi önkormányzat pályázata nyomán kotrógépet, vízszivattyút, motoros láncfűrészt vásárolt Torockónak, és szintén az V. kerület támogatja a világörökség részét képező torockói épített örökség védelmét.

Ez az örökség, valamint a lenyűgöző táj turisták ezreit vonzza a Torockó völgyébe. Hiszen – mondják nem titkolt büszkeséggel a helybéliek – ki ne lenne kíváncsi az 1128 méter magas Székelykőre vagy a torockószentgyörgyi vár romjaira? Ki ne lenne ugyan kíváncsi a tatárjárásokhoz fűződő mondákra és arra a valós történelemre, amely azt is rögzítette, hogy az ostromlott várat a székelyek mentették meg elestétől? És ki ne lenne kíváncsi a pazar népviseletre, a vasércbányászat és -feldolgozás emlékeire? Botár György szerint vannak, akik irigylik a torockói turistaforgalmat, és szóvá is teszik, hogy a vendégek miért nem mennek Nagyenyedre, Gyulafehérvárra, mert ott is van látnivaló. „Amikor lesz majd jó út, biztosan oda is gyakrabban elmennek” – mondja az alpolgármester, akinek állítását az emberek is megerősítik.

Lesz, ami lesz

Igen sokan azonban a gyatra útviszonyoknak majdhogynem fittyet hányva lépnek. Így tett a torockószentgyörgyi Szakács házaspár, Nimród és Márta, akik a 616 lelkes faluban elsőkként indítottak panziót. A Székelykő Kúria nevet viselő létesítményt tíz éve megálmodta, 2005 májusa óta felépítette a házaspár.

„Torockószentgyörgy kiváló hely faluturizmusra. Annyit hallottunk a SAPARD-programról, hogy eldöntöttem: megpróbálom, lesz, ami lesz. Bejött a SAPARD-pályázat is, a bankhitel is” – magyarázza az indulást Márta asszony. Megvásároltak egy régi házat, amelyet fel akartak újítani, de amelyről kiderült, hogy inkább le kell bontani. A bolthajtásos régi pincéből sikerült megmenteniük egy részt, egyébként a teljes épületet újra kellett rakni. Florin Marius Voica és Pálffy Árpád tervezők ügyeltek arra, hogy az új épület a klaszszikus torockói építészet jellegzetes vonásait viselje, Tankó Eszter varrónő és Király Ferenc bútorfestő pedig úgy „öltöztették” fel a belsőt, hogy azt akárki megnézheti, és emellett még ott van a sziklakert, gyermekeknek a játszótér. Így jött létre két év alatt az a pazar kúria, amely a pincétől a tetőtérig alkalmas a vendégfogadásra. Akár kétbusznyi nép számára is. „Fogalmam sincs, hogy mennyit költöttünk, mert még nem számoltam össze, de az biztos, hogy legalább ötször annyiba került, mint ahogyan terveztük” – magyarázza Márta asszony, aki nem tagadja, hogy ezzel a létesítménnyel úttörők akarnak lenni, és meg akarják értetni a szentgyörgyiekkel, hogy turizmusból is meg lehet élni, itt is fel lehet fejleszteni az idegenforgalmat, akárcsak a négy kilométerre levő községközpontban, Torockón. Szakács Márta szerint a Székelykő Kúria immár az igényesebbek számára is lehetőséget kínál, nem félnek tehát attól, hogy nem lesz vendég. „Csak tennék már rendbe az utakat” – teszi hozzá.

Vasbányászból fogadós

Az idegenforgalom ősrégi szakmát vált Torockó községben. Botár György iskolás gyermek volt, amikor az 1950-es években Torockón már nem működött a vasbányászat és a feldolgozás. Ma már csak igavonó állatot és szekeret vasalnak errefelé, kapukat, kerítéseket már nem készítenek. Ennek nyomán a valamikori 1800 lélekből ma 613-an maradtak itthon, a többiek másfelé kerestek megélhetést. A vízi meghajtású kalapács később is verte nyersvasból a kéziszerszámokat, aztán ez is megállt, és az 1970-es években a nagyszebeni múzeumba került. „Csatornán jött a víz, és zúdult rá a kerékre. Ennek a bütykei emelték a kalapácsot, majd, amikor a bütyök átfordult, a kalapács szabadeséssel ütött egyet a munkadarabra. Amikor a mester felemelte a fejét, az inas feljebb húzta a zsilipet, így több víz zúdult a kerékre, tehát gyorsabban forgott, és a kalapács szaporábban vert. Amikor a mester lehajtotta a fejét, a segéd kevesebb vizet engedett a kerékre, amely így lassabban forgott, a kalapács tehát gyérebben vert” – meséli emlékeit az alpolgármester.

De mert ez a foglalatosság is megszűnt, a fiatalok kőműves, ács, kőfaragó szakmát tanultak, újabban pedig a legtöbben turizmusból élnek meg. Botár György szerint Torockónak szinte a fele él idegenforgalomból, a községközpontban egyszerre 350–400 személyt lehet elszállásolni az év bármelyik időszakában.

Aki mer, az nyer

Ezt a lehetőséget ismerte fel például Lakatos Zsuzsa asszony is. „Harminc évet dolgoztam a boltban. 1995-ben munkanélküli lettem, segélyből éltem, de már fontolgattam, hogy eljövök, mert egyszer holland vendégeink voltak, akik nyomán egy hét alatt anynyit kerestem, mint a boltban egy hónap alatt. Hát, mondom magamban, nem vagyok ügyefogyott, hogy ne váltsak” – eleveníti fel Zsuzsa aszszony. Akkor még fürdőszobája sem volt, mosdótálban tisztálkodtak, és a budi is csak pottyantós volt. De munkához láttak, lett angolvécé, fürdő, nem is egy, a visszajáró vendégek másoknak is szóltak: menjetek Torockóra, s így szépen felfejlődött a családi kisvállalkozás. Zsuzsa asszony azt mondja, nem nagy titok, csak ki kell takarítani a házat, néhány cserép virágot szépen el kell helyezni az ablakpárkányon és a tornácon, le kell hozni a padlásról a régi bútordarabokat, amelyeket meg kell tisztítani, és a vendégeket be kell fogadni. „Volt, aki kérdezte: nem sajnálom az ágyneműmet, hogy idegenek hálnak benne? Hát miért sajnálnám?” – kérdezett vissza Zsuzsa asszony. A családi vállalkozásba azóta a lánya, Zsuzsa és veje, Tulit Levente is bekapcsolódott. Levente apai ágon csíki, de a család Marosvásárhelyen élt, aztán egyszer eljöttek Torockóra friss levegőt szívni, Levente pedig itt ragadt. „Nagyon úgy fest, hogy megéri, főleg, hogy szeretjük is, és eszünk ágában sincs innen elmenni” – mondja Tulit Levente. Úgy véli: a torockószentgyörgyi Székelykő Kúria nem csábítja el a vendégeket Torockóról, mert mindkét falunak megvan a maga sajátossága, különben is, aki a komfortosabb szentgyörgyi panzióban akar pihenni, eleve odamegy, de aki a rusztikusabb torockói szállást kedveli, természetesen ide jön. „Ahol kevesebb vendéget fogadnak, ott emberközelibb a kapcsolat” – magyarázza Tulit Levente, aki szerint éppen ezért szállt meg náluk Sólyom László magyar köztársasági elnök 2007 tavaszán. A család roppant büszke a magyar köztársasági elnökkel készült közös – azóta bekeretezett és fő helyen álló – fényképre és a Sólyom László vendégkönyvbeírására is.

Király Mária is úgy véli: a torockóiakat nem a szomszédos szentgyörgyi Székelykő Kúria, hanem a rossz út zavarja. „Aki Torockóra szeretne jönni, az nem megy máshová” – szögezi le, hozzátéve: különben sem kell tartani a vendéghiánytól, mert eddig is többször előfordult, hogy hely híján a vendégek egy részét át kellett irányítani Tordaszentlászlóra. Király Máriáék is 1998 óta élnek faluturizmusból. Eleinte ajándékboltot működtettek, a szállást kereső és jól fizető vendégeket pedig ismerősökhöz irányították. Végül váltottak: az ajándékbolt már a múlté, a Király-portán pedig akkora a nyüzsgés, hogy Mária asszony nemrég egy hét alatt 860 embert szállásolt el. Természetesen nem egyedül, hiszen a faluban hat hálózat működik, tehát csoportokban együttműködnek. Mária asszony összehasonlításképpen mondja el, hogy míg ismeretei szerint a 3200 lelkes udvarhelyszéki Zetelakán három-négy ilyen hálózat működik, addig a 613 lelkes Torockón hat. „Már ébresztőóra sem kell, úgy megszokta a szervezetünk, hogy minden reggel ötkor kelünk, és éjfél után térünk nyugovóra, de nincs megállás. Igaz, hogy sokszor úgy megunjuk a vendégek által kért menüt, hogy ilyenkor szólok az uramnak: vigyen le anyósomhoz két tyúkot, és készítse meg nekünk külön, hogy együnk mi is valami mást” – meséli nevetve.

Ezekről az erőfeszítésekről szól elismerően vendég és megyei elöljáró egyaránt. Dan Simedru, a megyei tanács alelnöke és Ladányi Árpád alprefektus szerint sok olyan ember kellene, mint a Szakács házaspár és a torockói fogadósok, mert akkor Fehér megye igazi turistaparadicsommá válna. Erre a torockóiak is emelik a fejüket, mint a vízikalapácsot működtető kovácsmester: eresztene többet az állami pénzeszsák.