Egy gyanúsítottat már találtak madárinfluenza-ügyben

Kivizsgálást indított a Hargita megyei rendőrség N. A. székelyudvarhelyi lakos ellen, akitől a közelmúltban baromfit vásárolt az a család, akiknek a gazdaságában felütötte a fejét a madárinfluenza a városban.

2006. június 09., 00:002006. június 09., 00:00

Székelyudvarhely
Mint azt Gheorghe Filip, a megyei rendőrség szóvivője elmondta: ennek ellenére nem valószínűsíthető, hogy a vírus az N. A. által a Bihar megyei Réven május elején vásárolt szárnyasok által került volna Székelyudvarhelyre. A rendőrség a Szent János utca 60. szám alatti gazdaságban fölbukkant madárinfluenza gyanúja kapcsán az ott lakók meghallgatása után jutott el a 24 éves udvarhelyi fiatalemberhez, akiről kiderült: négy udvarhelyi családnak adott el május elején baromfit és takarmányt. Gheorghe Filip elmondta: Czerják Rozália, a madárinfluenzában elpusztult szárnyasok tulajdonosának kihallgatása után derült ki, hogy az elpusztult csirkék néhányát N. A.-tól vásárolta a család, ezért indítottak kivizsgálást az ügyben. Ugyanakkor a rendőrség figyelembe veszi, hogy a kór megjelenése és a vásárlás időpontja között eltelt több mint egy hónap jóval meghaladja a madárinfluenza 21 napos lappangási idejét, valamint azt is, hogy a többi felvásárló gazdaságában nem fertőződött meg a baromfiállomány. A Krónika megkereste a Bihar megyei állat-egészségügyi igazgatóságot, akik megerősítették: a megyében nem találtak a madárinfluenza vírusának megjelenésére utaló jeleket.
Székelyudvarhelyen, annak ellenére, hogy hétfő óta nem pusztult el újabb szárnyas, a városi járványügyi parancsnokság meghosszabbította az óvintézkedéseket június 28-áig. Az elsőfokú karantén bevezetésével szeretnék kizárni az esetleges madárinfluenza-járvány minden esélyét. Csütörtökön újra fertőtlenítették a karantén alá vont Szent János utcát, viszont pénteken feloldják az autóforgalomra rendelt tilalmat, így a bent rekedt autókat is kihozhatják tulajdonosaik. Az utcába továbbra is csak az ott lakók léphetnek be az Ady Endre utca felől. Az ellenőrzést végző rendőrök időnként kénytelenek szemet hunyni a Tábor negyedi lakók belépése fölött is, hiszen az utca végében lévő „garázsnegyedben” több tömbházlakó is kutyát tart, amelyeket meg kell etetniük.
A város három fő kijáratánál felállították az ellenőrző pontokat, bár a Krónika tapasztalatai szerint az autók csomagtartóit csak időnként nyittatják fel a rendőrök. Az autók fertőtlenítését egyelőre még nem oldották meg, mivel országútról lévén szó, az országos útügynökségnek kellene felállítania a fertőtlenítőkapukat. Értesüléseink szerint egy-két napon belül kerülnek fertőtlenítőkapuk a város főbb kijárataihoz. Ugyanakkor a közeli falvakhoz vezető három kijáratnál továbbra sem oldották fel az átjárási tilalmat.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat