Kiss Sándor tanácsi alelnök a testület tegnapi ülésén elmesélte: az ötlet egy magyarországi kórházban kezelt romántól származik. A kórház orvosai nem beszéltek románul, így a páciens nehezen értette meg velük, mi a panasza. Végül valamelyikükről kiderült, valójában bírja a román nyelvet. A beteg fejében ekkor született meg az ötlet, hogy a románul és magyarul, illetve egyéb nyelveken tudó, közfeladatot ellátó személyek viseljenek „Da, poftiţi! Igen, tessék!” táblácskát az ingükön mind Magyarországon, mind Romániában. A két ország között ugyanis egyre nagyobb az átjárás. Kiss Sándor azt mondja, a kétnyelvűségi projekt elsősorban nem az erdélyi magyaroknak válik majd hasznára, hanem a magyarországi magyaroknak, illetve a romániai románoknak, a kisebbségben élők ugyanis jórészt mindkét nyelvet ismerik. Bihar megye partnerei a projektben a két szomszédos, határ menti magyarországi megye, Hajdú-Bihar, illetve Békés. A projektben való részvételről tegnap döntött a tanács, a határozat szerint év végéig az általuk koordinált összes intézményben kihelyezik a logókat, amelyek jelzik, hogy az intézményben magyarul is lehet ügyeket intézni, a két nyelven beszélő dolgozókat pedig ellátják a „Da, poftiţi! Igen, tessék!” feliratú névtáblákkal. A projekthez bármilyen más intézmény is csatlakozhat.
Kolozsváron bíztatóak a visszajelzések az Igen, tessék! mozgalommal kapcsolatosan, az elindulás óta már 14 új cég csatlakozott a programhoz – tudtuk meg Vincze Róbert projektfelelőstől. Mint mondta, a szervezők további terjeszkedésre készülnek: miután a Szatmár és Bihar megyei illetékesekkel már felvették a kapcsolatot, a közeljövőben Közép-Erdély és a Partium szórványvidékein is népszerűvé kívánják tenni a mozgalmat, de meglepetésükre már bukaresti cégek is jelezték részvételi szándékukat.
A kezdeményezők ugyanakkor újabb kiadványt fognak megjelentetni, amelyben Kolozsvár térképén fogják feltüntetni a részt vevő cégeket. „A korábbi megegyezés alapján a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, valamint a megyei tanács alárendelt intézményei is használják az Igen, tessék! projekt logóit, a partnerségnek köszönhetően pedig a városi tanács turisztikai információs irodáiban – a Szabók bástyájánál és a Deák Ferenc téren – az érdeklődők ingyenesen hozzájuthatnak a térképekhez” – fejtette ki a projektfelelős. Hozzátette, az indulás óta olyan cégek is jelentkeztek, amelyek érdeklődésére egyáltalán nem számítottak. „Jogi tanácsadó, illetve közjegyzői irodák és bababoltok is használják már a kitűzőket és matricákat, emellett pedig a városnegyedekben található cégek közül is többen beszálltak a mozgalomba, így lehetőségünk adódott továbblépni a városközpontból” – mutatott rá Vincze Róbert.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.