2011. november 28., 08:052011. november 28., 08:05
Cziprián Loránd egyetemi tanár a Közigazgatási területrendezés a politikai akarat és gazdasági szükségletek szorítójában című, a Pro Scientia Administrativa Tudományos Társaság szervezte rendezvény vitaindító beszédében kifejtette, időszerű lett a területi-közigazgatási újrafelosztás, hiszen 1950 óta ötször rajzolták át a régiókat, megyéket, utolsó alkalommal 1982-ben, amikor néhány déli megyét alakítottak át, ám azóta teljesen megváltoztak a társadalmi-gazdasági paraméterek.
Hangsúlyozta, ha a közigazgatási átszervezést gazdasági alapon közelítik meg, megoldatlan marad az etnikai probléma, viszont ha kulturális-etnikai alapon osztják újra az országot, gazdasági gondok merülhetnek fel. Az egyetemi tanár felhívta a figyelmet, hogy Erdély sokkal többet változott az elmúlt években a közigazgatási felosztás szempontjából, mint az ország többi része. A szakember hipotézise szerint ez éppen annak tulajdonítható, hogy Bukarest nem értette, hogy működik a területi-közigazgatási rendezés a magyarok és a szászok által lakott területeken. Erdélyben sokkal nagyobb az egy-egy város köré tömörülő regionális identitás, mint az ország többi vidékén, hívta fel a figyelmet a szakember.
Eckstein Kovács Péter, az RMDSZ Szabadelvű Körének alelnöke úgy vélte, a közigazgatási átszervezés útjában Marosvásárhely lehet az egyik akadály, ugyanis nem hiszi, hogy a marosvásárhelyi románok elfogadnák, hogy a magyar többségű Székelyföld közigazgatási egységhez tartozzanak, mint ahogy a Kovászna vagy a Hargita megyei magyarok is utcára vonulnának, ha az átszervezés során a közigazgatási többségből kisebbségbe kerülnek. A volt államelnöki tanácsos kifejtette, a másik akadály a Partium régió, amelyhez az RMDSZ javaslata szerint Bihar, Szatmár és Szilágy megye tartozna Nagyvárad központtal. Érdekes módon a román politikum „bőkezűbb” a Székelyföld régió iránt, viszont teljesen elzárkózik a Partium régió megalakításától, hívta fel a figyelmet a politikus.
Hangsúlyozta, az RMDSZ-nek nem kellene halogatnia a tárgyalásokat a régióátszervezésről, hiszen most fontosak a szavazatai a parlamentben, a jövőben pedig egyelőre bizonytalan a szövetség helyzete. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy vélte, az RMDSZ nem fog lemondani a két tömbmagyar régió létrehozásáról. Elmondta, szerinte a referendum lehet a megoldás a közigazgatási átszervezés dilemmáinak feloldására, gyakrabban kellene alkalmazni a népszavazás intézményét. „Románia a szegénységben és a butaságban kitartó, szükség van a változásra, hogy hatékonyan működő fejlesztési régiókat és közigazgatási egységeket tudjunk létrehozni” – szögezte le az elöljáró.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.