
Fotó: Veres Nándor
A város egy régi problémáján szeretnének javítani a gyergyószentmiklósi polgárőrség tagjai azzal, hogy részt vennének a kóbor ebek befogásában. Ehhez ajánlották fel segítségüket a polgármesteri hivatalnak, közös, előre tervezett akciók során tisztítanák meg a települést a gazdátlan ebektől.
2015. november 05., 13:192015. november 05., 13:19
Ősszel ugyanis elszaporodnak a kóbor kutyák az utcákon, mivel a pásztorok „elcsapják” az esztenákat őrző ebek egy részét.
Bajkó László, a polgárőrség vezetője elmondta, emberük és eszközeik is lennének a gazdátlan ebek befogására. A betakarítások végeztével ugyanis a mezőn okafogyottá válik a jelenlétük, ezért gondoltak arra, hogy az őszi-téli időszakban a kóbor kutyák befogásában segédkeznének. A polgárőrök leszögezték, nem ők végeznék el ezt a feladatot, csupán az ezzel megbízott szakember munkáját segítenék.
Tamás Kálmán szerint, aki korábban a városháza alkalmazottjaként és később a Vitalissima keretében végzett sintértevékenységet, elmondta, jól jönne a segítség. Tájékoztatása szerint a szabványoknak megfelelő altatólövedékkel kábítják el a gazdátlan ebeket, a lövés azonban körültekintést igényel, ugyanis olyan környezetben történik általában, ahol járókelők is jelen vannak.
Egy eltévedt lövedék embert is találhat, mutatott rá. Úgy vélte, a polgárőrök éppen ebben segíthetnének, távol tarthatnák az embereket, hogy a befogás balesetmentesen történhessen. Hozzátette, arra is van példa, hogy az emberek megpróbálják akadályozni a kutyák elkábítását, befogását. Az ilyen esetekben is segítenének a polgárőrök, vélte.
Az alkalmazottak önkéntes részvétele mellett eszközeivel is segítene a polgárőrség. Akár abban is szerepet vállalnának, hogy pénzt gyűjtsenek altatólövedékek vásárlásához, ugyanis tudomásuk szerint jelenleg nincs felhasználható lövedék, mondta Bajkó Zoltán. Emellett a befogásokhoz használt gépkocsinak lejárt a műszaki engedélye, így nincs mivel a menhelyre szállítani az elkábított ebeket, ezért a polgárőrség felajánlotta terepjáróját a célra, amelyhez utánfutót is biztosítanak.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!