
Udvarhelyszéki drogkereskedőket és vadkendertermesztőket leplezett le a rendőrség egy átfogó akció keretében a hét elején – adta hírül csütörtökön az intézmény. A rendőrség először Marosvásárhelyen, majd Oroszhegyen és Székelyudvarhelyen is házkutatást tartott több helyszínen.
2015. augusztus 13., 19:322015. augusztus 13., 19:32
A szálak egy Oroszhegy községhez tartozó üknyédi portára vezettek, ahol többek között közel huszonegy kilogramm marihuánát és öt tő, a veteményesben „elrejtett”, termesztés alatt lévő vadkendert foglaltak le. Mennyiségileg ez volt a legnagyobb eddigi drogfogás a megyében.
Constantin Mihalache, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni igazgatóság (DIICOT) megyei vezetője a hatósági akció részleteit ismertetve elmondta, a vasárnap reggeli marosvásárhelyi rajtaütés során „kiszűrték” a közúti forgalomból a 21 éves, székelyudvarhelyi B. C. vezette, Renault márkájú járművet, a különleges bevetési egységek felügyelete alatt átkutatva azt.
A rendőrök az autó csomagterében, illetve a kormánykerék alatt kialakított rejtekhelyen 51 és fél szem ecstasytablettát, 161 gramm marihuánát és 0,64 gramm amfetamint találtak, a kiméréshez és terjesztéshez használatos eszközökkel együtt. B. C. hatóságnak tett vallomása alapján a drogokat egy budapesti személytől vásárolta félmillió forintért. Az ecstasy-tablettákat Hargita megyében darabonként negyven, a kannabisz grammját hatvan lejért forgalmazta volna a vallomás szerint.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!