
Fotó: Boda L. Gergely
Ahogy azt már a marosvásárhelyiek megszokhatták, Dorin Florea polgármester, mint minden év végén, ismét bejelentette: libegővel szeretné összekötni a Somostetőt a város többi részével.
2015. november 11., 19:402015. november 11., 19:40
Az elöljáró elismerte, régi terve, hogy megszabadítsa a Somostetőt a gépkocsiktól, s megoldást találjon arra, hogy a városiak és a környékbeliek gyorsan és egyszerűen feljussanak az állatkert környékére.
„Tudom, hogy a vásárhelyiek nem vendéglőkbe akarnak beülni a Somostetőn, hanem egy kellemes délutánt szeretnének eltölteni párjukkal vagy gyermekeikkel. Nem mondtam le arról, hogy egy libegőszerkezet megépítésével megkönnyítem a közlekedést a Tudor és a Somostető, illetve a nagykórház környéke és a tető között” – mondta a városvezető, majd arról is beszámolt, hogy egy francia tervezőt keres, „akiben lesz annyi fantázia”, hogy a nagyszabású tervét kivitelezze.
Kiderült, a városvezető azt szeretné, ha a volt Electromureş gyár környékére egy nagy parkolót építenének, s onnan libegővel tudnának az emberek feljutni a Somostetőre. A volt November 7. lakótelepen, s előreláthatóan a nagykórház környékén is kialakítanának egy hasonló parkolót, ahonnan hasonlóképpen lehetne megközelíteni a játszóteret, állatkertet. A polgármester elmondta, hogy amíg erről a helyi tanács nem szavaz, addig az új turisztikai attrakció nem valósulhat meg, de reméli, hogy tervét uniós pályázatból tudják majd finanszírozni.
Dorin Florea szerdán arról is beszélt, hogy tárgyalásokat folyatott a megyei tanács főépítészével is a nagykórház körüli parkoló kialakításáról. A polgármester szerint hamarosan pályázni is lehetne a kivitelezésre, amely során 400–500 férőhelyes parkolót alakítanának ki. Ehhez a tervhez szorosan kapcsolódna az orvosi egyetem kibővítése is, amelyről már aláírt a városháza egy együttműködési egyezményt az egyetemmel és a megyei tanáccsal.
A főtér alatti parkoló megépítése is újra időszerűvé vált Florea szerint, aki szerdai sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, az erre vonatkozó pályázat „már elkészült, a polcon várja, hogy meghirdessék az uniós pályázatot”.
„A mostani, sokak által kritizált útjavítás igen hasznos lesz majd, amikor a főtér alatt parkolót építünk, s közben így csak két-két sáv lesz mindkét oldalon. A most rendbe tett utcák a főtéri és nagykórházi parkolók kialakításakor gyors és biztonságos közlekedést tesznek lehetővé” – mondta Florea, hozzátéve, hogy a sok bosszúságot okozó mostani útfelújítási munkálatok tíz napon belül véget érnek.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!