
Fotó: Veres Nándor
Nem szerepel sem a City Parking-, sem a Dedeman-ügy a csíkszeredai városvezetők terhére felrótt vádpontok között az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) csütörtöki tájékoztatása szerint.
2015. április 30., 12:492015. április 30., 12:49
2015. április 30., 12:512015. április 30., 12:51
Sőt a bukaresti média egy nappal korábbi kiszivárogtatásával ellentétben tízezer eurós csúszópénz elfogadásával sem gyanúsítják Ráduly Róbert Kálmánt.
A nyomozó hatóság csütörtök délelőtti közleményében hozta nyilvánosságra, milyen indokok alapján rendelte el Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Szőke Domokos alpolgármester őrizetbe vételét, és kezdeményezte harminc napos előzetes letartóztatását.
Ebben azonban nem szerepel számos, a román sajtó által szerdán ügyészségi forrásokra hivatkozva közölt állítólagos gyanú, például hogy Csíkszereda elöljárója havi tízezer eurós kenőpénzt fogadott volna el a parkolódíjak begyűjtésével megbízott City Parking végtől vagy az építőanyag-kereskedéssel foglalkozó Dedeman nagyáruháztól.
A DNA Rádulyt kétrendbeli hivatali visszaéléssel, hivatali visszaélésre való felbujtással és összeférhetetlenséggel gyanúsítja. Szőke terhére négyrendbeli hivatali visszaélést és okirat-hamisításra való felbujtást rónak fel.
A vádhatóság szerint a polgármester tavaly szeptemberben törvénytelenül, hiányos dokumentáció alapján hagyta jóvá a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének felújítását célzó építkezési engedélyt. A DNA itt fontosnak tartja, hogy rávilágítson a Sapientián oktató Ráduly és a felsőoktatási intézmény vezetősége közötti kapcsolatra.
Felróják Rádulynak, hogy alulértékelt áron vásárolta meg a fizetésképtelenné vált, adósságot felhalmozó Szakszervezetek Művelődési Háza egyik épületét. A gyanú szerint az elöljáró az adásvétel szentesítése érdekében – az ügyészség által nem pontosított eszközzel – „meggyőzte” a csődbiztost, sőt az ingatlan állagát felmérő szakértőt állítólag arra is „rávette”, hogy rosszabbnak tüntesse fel az épület állapotát.
Rádulyt és Szőkét egyaránt azzal gyanúsítják, hogy hitelutalványozóként törvénytelenül hagyták jóvá 961 304 lej kiutalását a Topo Service földmérő cég javára, holott a megyei kataszteri hivatal többször jelezte: a csíkszeredai kataszter megvalósításával megbízott cég dokumentációja nem vehető figyelembe. Az önkormányzat egyébként az eredeti szerződésben szereplő 640 904 lejes megbízási díjat utólag emelte közel egymillió lejre.
Szőke Domokos alpolgármester terhére azt is felrója a DNA, hogy 2014 júniusában törvénytelenül módosított egy a csíkszeredai önkormányzat tulajdonában lévő helyiség bérléséről szóló szerződést. Ennek nyomán az ingatlant bérlő vállalkozó előtt lehetőség nyílt arra, hogy egy harmadik félnek bérbe adja a helyiség egy részét.
Azzal is gyanúsítják az alpolgármestert, hogy az önkormányzat által meghirdetett versenytárgyalásra beérkezett pályázatokat elbíráló bizottság elnökeként a bukaresti Garden Center Group Kft-t bízta meg a Rét utcai zöldövezeti munkálatok kivitelezésével, 1,3 millió lej értékben. Az ügyészek szerint azonban a fővárosi cég pályázata nem volt rendeltetésszerű, a társaságnak pedig akkora munkadíjat fizettek ki, mintha a szóban forgó terület százszorosán végzett volna munkálatokat.
Végezetül a vádhatóság amiatt gyanúsítja hivatali visszaéléssel Szőke Domokost, hogy 2014. július 18-án a polgármesteri hivatal szolgálati járművével „szigorúan magánügyben”, háromnapos szabadságra utazott Tulcea megyei rokonaihoz.
A DNA szerint az üzemanyagköltséget a városháza állta, és ez, valamint a személygépkocsi kopása „anyagi kárt okozott Csíkszereda megyei jogú városnak”. A DNA közleményében leszögezi: a gyanúsítottak ellen beindított bűnvádi eljárás dacára Ráduly és Szőke esetében egyaránt fennáll az ártatlanság vélelme.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!