
Fotó: Krónika
Bogdan Hossu országos és Grigore Pop Kolozs megyei szakszervezeti elnököt a napokban az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) is meghallgatta, miután a testület hivatalból vizsgálatot indított az ügyben. A szakszervezeti vezetők a Krónika április 4-i számában is feltárt esetekre hivatkozva panaszolták, hogy a Bechtel által foglalkoztatott török vendégmunkások mintegy hatszor magasabb fizetést kapnak romániai kollégáiknál. „Szerintünk a társaság nem állapíthat meg egyfajta bérrendszert a hazai, másfélét pedig a külföldi munkásoknak” – nyilatkozta Grigore Pop, hozzátéve: ha napokon belül várható döntésében a CNCD megállapítja a diszkrimináció tényét, akkor a szakszervezet bírósági úton követeli a Bechteltől a bérezés egységesítését. Mint ismeretes, Bogdan Sgârcitu, a sztrádaépítő cég szóvivője lapunknak korábban azt mondta: a 2400 munkást foglalkoztató Bechtelnél elenyésző a külföldi alkalmazottak aránya a romániai dolgozók számához képest. Ezzel szemben az Alfa Kartell úgy tudja, az észak-erdélyi sztráda munkálataiban mintegy 400 török állampolgár vesz részt. Munkaszerződésük terén tapasztalt kihágások miatt különben a Kolozs megyei munkaügyi felügyelőség az év elején büntetést rótt a Bechtelre. Ezzel egy időben az amerikai cég tegnap közölte: a márciusban rendezett munkaerőbörze nyomán nemrég ötven Maros megyei munkást alkalmazott. Mint arról beszámoltunk, Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter korábban kifogásolta, hogy az 1300 jelentkezőből a Bechtel eredetileg mindössze három személlyel kötött munkaszerződést.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.