
2011. június 01., 08:542011. június 01., 08:54
A nacionalista hecckampányba most bevonták a helyi román gimnázium diákseregét és a tanulók szüleit. Mi több, nyilatkozatok szintjén az ortodox, majd a görög katolikus egyház is bekapcsolódott. A hangadók szerint a jelenleg három különböző óvodában és ugyanannyi iskolában tanuló dicsői magyar gyerekeket nem illeti meg egy önálló iskola. A város különböző övezeteiben csupán az 1–8. osztályban 522 magyar gyermek tanul anyanyelvű tagozaton, a gimnáziumból pedig két osztály ballagott el.
A Dicsőszentmártonban született világhírű zenész, Ligeti György nevét viselő önálló magyar iskola létesítésére elsőnek éppen a koalíciós partnerek, a PDL politikusai mondtak nemet. A polgármester válasza szerint az esetleges iskolaalapítás nemcsak törvényt sértene, de társadalmi feszültségeket is gerjesztene a városban. „Nem egyezhetek bele egy külön oktatási struktúra létrehozásába, mert ez szeparatizmushoz vezetne. A román és más nemzetiségű diákok, tanárok és szülők között kitűnő a viszony, és ezen nem szabad változtatni efféle szeparatista akciókkal” – fejtette ki Adrian Alexandru Matei. Hasonló álláspontra helyezkedett Dumitru Matei főtanfelügyelő is, aki hat oldalon keresztül fejtegeti a magyarság kérésének helytelenségét és jogtalanságát. A dicsői szülőknek címzett levelében a tanár a romániai magyarság kiváltságos helyzetéről, a politikai és közigazgatási szférában betöltött szerepéről, a kisebbségeket megillető nyelvi és vallási szabadságról tart kiselőadást. A főtanfelügyelő a hazai magyar civil szervezeteket is kioktatja, felróva nekik, hogy „édeskeveset tesznek” az etnikumközi párbeszéd és a multikulturalizmus éltetéséért.
„A főtanfelügyelő teljesen mellébeszél, alkotmányellenességet kiált, és azt állítja, hogy egy magyar iskola létrehozása emberi jogokat sértene. Ha ilyeneket ír egy értelmiségi, mit várjunk az egyszerű, könnyen manipulálható román embertől?” – kérdez vissza Szabó Albert, az RMDSZ elnöke, aki rövid ideig az alpolgármesteri tisztséget is betöltötte a közel ötezer magyar által lakott városban.
A szülők újabb beadvánnyal fordultak a tanfelügyelőséghez, amelyben rámutatnak, hogy az év elején életbe lépett oktatási törvény 45. cikkelye tételesen is kimondja a kisebbségi önálló iskolák létesítését. Az aláírók ugyanakkor arra figyelmeztetik Dumitru Mateit, hogy az említett törvény „nem is sért emberi jogokat, és nem is alkotmányellenes”, mint ahogy a főtanfelügyelő vallja.
A város román nemzetiségű tanerői – szülők és diákok bevonásával –, valamint az ortodox és a görög katolikus egyház lelkészei is csatlakoztak a „magyar szeparatizmust elítélendő” akciókhoz. A hangadó az Andrei Bârseanu Általános Iskola személyzete volt, amely hallani sem akar arról, hogy a 60-as évek elején, szocreál stílusban épült ingatlanból kivonuljon, helyet biztosítva egy magyar iskolacsoport részére. Maria Nistor tanár például előnyként emlegeti a koedukált rendszert. „A magyar gyerekek számára jelentős előny vegyes iskolában tanulni. Könnyebben elsajátítják az állam nyelvét, munkahelyet találnak és beilleszkednek a társadalomba” – vallja.
Egy, a szerkesztőségünk birtokába került jegyzőkönyv alapján az iskola igazgatója, Ioan Suciu azzal fenyegeti magyar helyettesét, hogy „utánanéz, miféle törvénytelen szülői értekezleteket tartott a magyar anyákkal és apákkal”. Kollégája, Mărioara Olar egyenesen Magó Attila felfüggesztését kéri.
Az utóbbi napok újdonsága, hogy a város két román esperese, Partenie Pop ortodox és Vasile Ciulea görög katolikus lelkész is a polgármestertől és Daniel Funeriu oktatásügyi minisztertől kéri az iskola „megmentését”.
Az utóbbi hónapok hangulatkeltése a helyi magyar politikusokat is kétségbe ejtette. Annak ellenére, hogy ingatlanhiány miatt egyelőre nem talál alternatívát, Szabó nyugalomra int, és kitartásra buzdít. Az RMDSZ nyilatkozatban reagált a közösség elleni, egyre erősödő uszítások miatt. „A dicsőszentmártoni tanács ülésanyagában újabb támadás indult közösségünkkel szemben. Az Andrei Bârseanu Általános Iskola vezetőtanácsa elutasítja, hogy a magyar iskola székhelye a jelenlegi iskola épülete legyen – szeparatizmussal vádolva a kérvényező szülőket, politikai zsarolással a kormányt és románellenes tevékenységgel a magyar tanári kart, azt javasolva, hogy Román Gimnáziumnak nevezzék át az iskolát” – áll a többi között Szabó Albert és Incze Csaba RMDSZ-vezető szerkesztőségünkbe eljuttatott nyilatkozatában. Az aláírók arra szólítják fel a küküllőmenti város magyarságát, hogy ne engedjenek az alattomos megtévesztéseknek és ijesztgetéseknek, vállalják bátran és öntudatosan magyar identitásukat, illetve magyar anyanyelvüket, és éljenek bátran kivívott jogainkkal.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!