Hirdetés

Dicséri a román kisebbségpolitikát a Velencei Bizottság

A Velencei Bizottság pozitív és építő jellegű megközelítést tapasztal Románia részéről a kisebbségvédelemben – jelentette ki Gianni Buquicchio, a testület elnöke azon a kolozsvári konferencián, amelyet a román kisebbségvédelmi modellről szerveztek.

Krónika

2015. április 30., 21:492015. április 30., 21:49

A csütörtöki fórumon Bogdan Aurescu román külügyminiszter kijelentette, a román modell nem tökéletes, állandó javításra szorul, de jobb megoldást nyújt a kisebbségvédelemre, mint más modellek. A konferencián nézőként részt vevő Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke úgy vélte, Románia a kisebbségi jogok folyamatos megsértését ünnepli.

A kolozsvári konferenciát a külügyminisztérium és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szervezte abból az alkalomból, hogy húsz évvel ezelőtt Románia elsőként ratifikálta az Európa Tanács (ET) által kidolgozott Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. A konferencia megnyitása után Gianni Buquicchiót a kolozsvári egyetem díszdoktorává avatták.

Az ET konzultatív szervét vezető jogász előadásában kijelentette, a Velencei Bizottságnak nem feladata, hogy monitorozza az országok kisebbségvédelmét, de azt tapasztalja, hogy a román hatóságok kiemelten figyelnek a kisebbségvédelmi keretegyezmény és más alkalmazható normák betartására. Azt is megemlítette, hogy Románia kezdeményezően járult hozzá a Velencei Bizottság általános kisebbségvédelmi jelentéseinek elkészítéséhez.

A jogászbizottság elnöke a konferencia előtt az MTI kérdésére elmondta, sem az országok kormányai, sem a kisebbségek képviselői nem illetékesek annak megítélésében, hogy egy országban betartják-e a kisebbségek jogait. Szerinte ez az ET, és a keretegyezményt ellenőrző szakértői bizottságnak a tiszte. Hozzátette, 1991 óta jár rendszeresen Romániába, és személyesen is tapasztalta, hogy az ország milyen fejlődésen ment át a kisebbségi jogok biztosítása területén.

„Mindig vannak viták, mindenki egy kicsit többet akar, de a dolgok nagyjából rendeződtek, jó az együttműködés a román többség és a magyar kisebbség között\" – állapította meg a Velencei Bizottság elnöke. Arra a felvetésre, hogy a konferenciára nem hívták meg a magyar kisebbség képviselőit, kijelentette: úgy tudja, a konferencia nyitott, bárki részt vehet rajta.

Bogdan Aurescu előadásában kiemelte, csak a kultúrák párbeszéde vezethet el a társadalom fejlődéséhez. Úgy vélte, a magukat elszigetelő kultúrák nem képesek fejlődni, így az etnikai alapú területi autonómia sem lehet jó megoldás a kisebbségvédelemben. Elmondta, Románia kialakította saját kisebbségvédelmi modelljét, amelynek alapja a kisebbségek bevonása a politikai döntéshozatalba.

A konferencián hívatlanul vett részt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, aki a megnyitóbeszédek után a sajtónak adott nyilatkozatában úgy vélekedett: Románia tulajdonképpen azt ünnepli, hogy húsz éve folyamatosan megszegi a kisebbségvédelmi keretegyezmény előírásait.

Elmondta, alig van olyan előírása az egyezménynek, amelyet Románia folyamatosan ne sértene meg, a legsúlyosabbnak pedig a Ponta-kormány régiósítási tervét tartotta. Kijelentette: a terv ellentétes azzal az előírással, amely tiltja a nemzetiségi arányok megváltoztatását a közigazgatási határok átrajzolásával.

„Ezen a konferencián sok szép dolgot mondtak, épp csak a valóságról nem esett szó\" – jelentette ki Izsák Balázs. Az SZNT jelen levő küldöttei angol nyelvű dokumentumot nyújtottak át Bogdan Aurescu külügyminiszternek és Gianni Buquicchio munkatársának, amelyben listázták, hogy Románia miképpen szegi meg a kisebbségvédelmi keretegyezmény előírásait.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés