Az alapszabály szerint aszervezet többi vezető tisztségviselőjétWohlfart maga nevezheti ki; az új elnök eddig azügyvezető alelnököt nevezte meg Virág Józsefszemélyében, aki Dézsi Zoltán személyitanácsadójának, Virág Zsoltnak az öccse.
A tisztújítóközgyűlésen egyébként parázs vitaalakult ki. A nézeteltérés abból fakadt,hogy a szervezet négy tagja rendellenességeket észlelta közgyűlést előkészítő bizottságmunkájában. Barti Tihamér, Eigel Tibor, MikJózsef és Nagy Zoltán többek köztnehezményezte, hogy a bizottság olyan alakulatokrészvételét fogadta el a közgyűlésenszavazati joggal bíró szervezetekként, amelyeksem munkájukkal, sem jelenlétükkel nem segítettékGYTIET-t, és nem tagjai ennek a szervezetnek. Észrevételüketírásban is megfogalmazták, és kértékaz RMDSZ Gyergyó területi szervezeténekelnökségét, illetve a Miért elnökségét,hogy vegyenek részt az ülésen. Az említettszervezeteknek tagja a jogilag 2005-ben jegyzett GYTIET. A Pro ArtGalériában március 31-én tartott ülésreviszont egyik szervezet sem küldött képviselőt, azRMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnökségepedig az ülés elhalasztását kérte.Az RMDSZ gyergyószentmiklósi választmányátVincze János képviselte, meghívottkéntjelen volt Dézsi Zoltán volt gyergyószentmiklósipolgármester, az Állami Tartalékok OrszágosGondnokságának (ANRS) jelenlegi vezetője is.
„A GYTIET 1997 óta működőszervezet, amelyben az elmúlt tíz évben atagszervezetek cserélődtek. Voltak olyanok, amelyekvisszaléptek, mások pedig megszűntek, éshelyettük újak jelentkeztek” – magyarázta aKrónika kérdésére Melles Előd leköszönőelnök, aki 2004–2007 között töltötte be atisztséget. Melles arra is kitért, azért nemhalasztották későbbi időpontra az ülést,mert mindössze három nappal a kitűzött időpontelőtt kapták meg az RMDSZ Gyergyó területiszervezetének a levelét, amelyben a halasztástkérték.
Élénk vitátváltott ki az alapszabályzat is, ugyanis a magyar ésromán szövegezésű statútum jelentőseltéréseket tartalmazott. Melles elmondta, hogy azülésen a kétféle változatotegységesítették. A vita során igyekeztekvalamennyi érvet és ellenérvet figyelembe venni,ugyanis a cél a nézetkülönbségekmegszüntetése volt, hangoztatta a leköszönőelnök.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.