
Fotó: Mediafax
2011. július 26., 07:172011. július 26., 07:17
Ştefan Alexandru, az egyik áldozat a rendőrségnek úgy nyilatkozott, a szórakozóhely előtt körülbelül 20 személy bántalmazta, a közelben járőröző rendőrök azonban nem avatkoztak közbe. Mint mondta, a támadók közt voltak a polgármester fiai is, közülük az idősebbik, Bogdan Roman karddal támadta rá. Az incidens nyomán a rendőrség őrizetbe vette Călint és három társát, Bogdan Roman szökésben van, nevére országos körözést bocsátottak ki.
Traian Igaş belügyminiszter tegnap bejelentette: a dettai rendőrség főparancsnoka, Viorel Goloşie benyújtotta a felmondását, miután az országos rendőr-felügyelőség vizsgálatot indított, hogy kiderítse, a helyi rendőrség megfelelőképpen járt-e el a konfliktus megoldása érdekében. Liviu Popa országos rendőrparancsnok temesvári sajtótájékoztatóján közölte: több tanú úgy nyilatkozott, a vasárnap hajnali összetűzést több járőröző rendőr is végignézte, majd hagyták, hogy az elkövetők távozzanak a helyszínről.
„Vizsgálat indult Viorel Goloşie helyi főparancsnok és három járőröző rendőr ellen, miután egyértelművé vált, hogy nem végezték megfelelőképpen a feladatukat. Kiderült, hogy a helyi rendőrség nem hozott megfelelő intézkedéseket a közbiztonság megőrzése érdekében, ezért természetes lépésnek tartom, hogy a helyi rendőrség vezetője lemondjon a tisztségéről” – nyilatkozta Liviu Popa. Doinel Malcoci, a Temes megyei rendőrség alkalmazottja – aki szombat éjszaka ügyeletet teljesített – úgy nyilatkozott, Viorel Goloşie nem a 112-es sürgősségi számot, hanem magát a szolgálatos rendőrt hívta, hogy erősítést kérjen a konfliktus megoldása érdekében. A polgármester idősebbik fia, a 31 éves Bogdan Roman korábban többször került összetűzésbe a hatóságokkal, a helyiek agresszívnak tartják – ezt egyébként a város elöljárója is elismerte. Öccse, a 27 éves Călin Roman szintén botrányhősnek számít Dettán, a helyiek közül sokan úgy tudják, cigarettacsempészettel is foglalkozik.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!