Hirdetés

Design Hét: megerősítették a díjvisszavonást

Alapos gyanú merült fel az első sepsiszentgyörgyi Design Hét keretében a Pro Wood faipari klaszter által fiatal formatervezők számára meghirdetett bútortervezői verseny első díját elnyert pályamunka eredetisége és innovatív jellege kapcsán, emiatt vonták vissza az elismerést – erősítette meg csütörtöki közleményében a Design Hét szervezőcsapata a klaszter által már korábban közölt információt.

Bíró Blanka

2015. november 20., 17:092015. november 20., 17:09

A közlemény szerint jogvédelmi és egyéb szakértők bevonásával már zajlik a helyzet kivizsgálása, nemsokára pedig a teljes körű helyzetkép-értékelést is közlik. A Design Hét szervezői azt is kiemelik, hogy az eredetiség megkérdőjelezésére vonatkozó információkat csak az eredményhirdetés után hozták a zsűri tudomására.

Az ügyben az első díjas ifjú Petrovits István ipari formatervező is megszólalt, aki a helyi sajtónak küldött nyílt levelében azzal érvel, hogy a 20. században egyszerűen nem lehet elvárni teljesen eredeti technikai megoldásokat.

„A pályázatra egy formailag új terméket küldtem be, mely tartalmaz olyan technikai megoldásokat, amelyek hoszszú ideje léteznek, és szabadon felhasználhatók. A zsűrizett munkákban használt technikai megoldások nem eredetiek, de ez nem is lehet reális elvárás a 20. században, és az EU-ban érvényben lévő törvények szerint ezeket a technikai megoldásokat nem lehet levédeni, bárki szabadon használhatja” – magyarázza Petrovits.

A díj visszavonásáról Bagoly Miklós, a faipari klaszter elnöke már múlt pénteken, egy sajtónyilvános rendezvényen számolt be. Mint rámutatott: a díjazás után a versenybe benevezett alkotók jelezték, hogy az 1500 eurós fődíjjal jutalmazott moduláris szék és pad terve megtalálható egy honlapon, sőt gyártják és forgalmazzák is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés