Hirdetés

Czirjákért lobbizók

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Háromezer támogató aláírás a kolozsvári katolikus főesperes ügyében. Több mint háromezer – Kolozsvár Szent Mihály Egyházközségének hívei és a város magyar lakossága körében gyűjtött – aláírást nyújtottak be tegnap a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez a katolikus hívők, azzal a céllal, hogy az egyházi vezetők változtassanak a döntésen, amely Czirják Árpád (képünkön) főesperesi mandátumát augusztus elejéig szabja meg.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. június 06., 00:002007. június 06., 00:00

Az aláírásokat és a csatolt levelet Potyó Ferenc érseki helynök vette át, és a ma külföldről hazatérő Jakubinyi György érsekhez továbbítja. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség május 6-i körlevelében a főesperesi kinevezéseket újabb ötéves időre hosszabbította meg, kivételt Czirják Árpád kolozs-dobokai, illetve Csató Béla, a marosi és küküllői kerület főesperese jelentett.

A megvalósításokért aggódnak a hívek

Az aláírásgyűjtést kezdeményezők egyike, Balogh Gizella, a Katolikus Nőszövetség elnöke szerint Czirják nagy munkát végzett az evangelizáció terén, és komoly hitoktatást indítva el felrázta az ifjúságot. Szintén a főesperesnek köszönhető, sorolta, hogy az egykor elkobzott főtéri ingatlanok visszakerültek az egyház tulajdonába, és jövedelmet is termelnek az egyházi intézmények működtetésére. „Azért zajlanak a folyamatos építkezések és felújítási munkálatok, mert idővel, a magyar lakosság számának folyamatos csökkenésével lesznek olyan plébániák, amelyeket a hívek képtelenek lesznek fenntartani – fejtette ki Balogh Rozália –, így Kolozsvárra hárul majd ezek megsegítésének feladata is.”

Az érseket a hívek arról is tájékoztatták, hogy ez az ingatlanegyüttes egy kolozsvári magyar központ szerepét tölti majd be, ezt a munkát pedig a főesperesnek be kell fejeznie. Hangsúlyozta: félő, hogy a Czirják helyébe érkező személy képtelen lesz megfelelően átfogni a hitéleti, illetve adminisztratív feladatokat. Úgy értesült, tette hozzá, hogy az egyház bankhitelekből finanszírozza a munkálatokat, és ha az új vezető nem látja el megfelelően a feladatát, ingatlanok veszhetnek oda banki garanciaként.

Pénzügyi szempontok a döntés mögött?

Czirják Árpád egy korábbi, a Szabadság című napilapnak adott interjúban kifejtette: az érsekség pénzügyi szempontokra hivatkozott, a plébánia ugyanis nem fizette be az ingatlanjai bérleti díjából befolyt összeg 30 százalékát az érsekség költségvetésébe. A késedelmet Czirják a visszakapott ingatlanok felújítási költségeivel indokolta, hozzáfűzve, hogy a felújításokat is leállították a Gyulafehérvár által kért összeg mihamarabbi folyósítása érdekében. A főesperes szerint a gyulafehérvári érsekség ezt figyelmen kívül hagyta, és büntetés jellegű áthelyezést fogalmazott meg.

Néhány hete egyébként a Kolozs-Doboka főesperesi kerületben a papság továbbra is Czirják Árpádot javasolta a tisztségbe. A római katolikus egyházban azonban a pap felszentelésekor engedelmességi fogadalmat tesz, így a papság és a hívek véleményével szemben az érseké a végső szó.

Dicséretes a hívek kiállása

Potyó Ferenc érseki helynök a Krónikának kijelentette: nem lehet pénzügyekre szűkíteni az áthelyezési ügyet, és szó sincs büntetésről, hiszen más plébániák is elmaradtak a befizetésekkel. A hívek által felsorolt érvek valóban nagyon fontos szempontok, de a közösség véleménye ellenére sem lehet pótolhatatlanként feltüntetni valakit, tartja az érseki helynök. Potyó megkérdőjelezhetetlennek nevezte a főesperes érdemeit, akitől hasonló lendületet várnak el az új plébánián is.

„Az áthelyezéseket széles körű konzultáció előzi meg, hosszú mérlegelés és sok imádkozás – hangsúlyozta a helynök –, ezek után pedig nem lehet részrehajlásról beszélni.” A papnak és híveknek valóban fájdalmas lehet megválni egymástól, de nem a hívek pillanatnyi érdeke határozza meg a döntést, hanem az, hogy az a főegyházmegye teljes közössége javát szolgálja. „Az érsek úr dicséretesnek tartja, hogy a hívek kiállnak papjuk mellett, és kéri őket, ugyanúgy álljanak oda Czirják Árpád utódja mellé is” – mondta az érseki helynök.

Megosztott közvélemény

Czirják Árpád személye egyébként Kolozsváron eléggé megosztja a magyar közvéleményt. Kifogásolták, hogy az egyháznak tekintélyes jövedelmet hozó Agape étterem-szálloda létrehozása érdekében a lakások elhagyására szólította fel a lakókat, akik addig a városházától bérelték az egyház által visszakapott ingatlanokat. „Arról értesítettek, hogy ki kell költözni a lakásból, ahol már évtizedek óta élek – sírta el magát egy hetvenes éveiben járó hölgy. – Két választásom volt: a cserébe felajánlott lakásba költözöm, vagy nézhetek más lakás után.” A kiköltöztetettek egyébként többnyire elfogadták az egyház által felajánlott lakásokat.

Még nagyobb visszhangja volt annak az esetnek, amikor a főesperes egy óvodát költöztetett ki a visszaszolgáltatott egyházi épületből, a helyiségeket pedig egy mobiltelefonokat forgalmazó vállalkozásnak adta bérbe. A döntés következtében magyar gyerekek is a város különböző óvodáiban szóródtak szét, az egyház pedig nem tudott elfogadható magyarázattal szolgálni sem a szülőknek, sem pedig a nyilvánosságnak.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
Hirdetés