2011. február 23., 09:542011. február 23., 09:54
Egy memorandumot nyújtottak be az Alfa Kartellhez, amelyben kifejtik, 2500 tag kivonul a szövetségből, ha Sorin Badea megőrizheti tisztségét. Az aláírók azt állítják, a megyei elnök pénzt kér a szakszervezeti tagoktól, illetve az ezeket foglalkoztató cégektől, és épp emiatt nem tudja érvényesíteni az alkalmazottak érdekeit. Kos Ibolya, az Alfa Kartell megyei alelnöke azt állítja, Badea többször is megfenyegette, ha nem fizet neki bizonyos összegeket, nem jelöltetheti majd magát vezetői tisztségre. „Szponzorpénzeket kért a szakszervezettől, amelyet képviselek. Azt mondta, nem elegendő számára az Alfa Kartelltől kapott pénz, többre van szüksége a tevékenységéhez. Egyelőre 200 lejt kért egy vezető tisztségért” – nyilatkozta Kos Ibolya.
Ştefan Fincu, a Waberer’s Harghita szakszervezeti vezetője szerint Badea ezer lejt kért a cég igazgatójától, hogy részt vegyen a kollektív munkaszerződést kidolgozó tárgyalásokon, és hogy „akadályozza” ezeket. Mint mondta, az Alfa Kartell megyei vezetője minden egyes gyűlésen való részvételért pénzt, illetve gázolajat kért az igazgatótól, de a szakszervezeti tagoktól is. Fincu azt is felrója Badeának, hogy miatta szinte teljesen szünetel a kommunikáció az érdekvédelmi szervezetek és az állami intézmények között, ugyanis utóbbiak képviselői már nem hajlandók szóba állni Badeával. „Állandóan pénzt követelt, így amikor a Hargita megyei állami intézményekbe megyünk, orrunkra csapják az ajtót” – panaszolta az érdekvédelmis.
A szakszervezeti munka lejáratásával vádolja Badeát Emil Cojocaru, a tanügyi szakszervezetek vezetője is, aki szerint az Alfa Kartell megyei vezetője rosszul kommunikál a tagokkal. Antal Ildikó, a csíkszeredai polgármesteri hivatal szakszervezetének vezetője szerint Badea törvénytelenül kért pénzt a tagoktól ahhoz, hogy megkapják az üdülési jegyeiket.
A fent említett vádakat a szakszervezeti tagok tegnap Bogdan Hossuval, az Alfa Kartell elnökével is ismertették, ő azonban nem tett eleget kérésüknek. Mint mondta, nincsenek bizonyítékok arra, hogy Badea csúszópénzt fogadott el, úgy vélte, ezek szponzorpénzek voltak, amelyekről a tagoknak is tudomásuk volt. Hozzátette, szerinte a jelenlegi, személyeskedésektől sem mentes helyzet csupán a kommunikáció hiányának tulajdonítható. Hossu bejelentette, a megyei elnök egyelőre megtarthatja tisztségét, a szakszervezeteknek most a munkatörvénnyel kapcsolatos akciókra kell összpontosítaniuk, a belső problémák rendezésére a következő 60 napban kerülhet sor.
Sorin Badea cáfolta az ellene felhozott vádakat, egyenesen „hazugságoknak” titulálva ezeket. Bár elismerte, hogy pénzt kapott a különböző tagoktól és a cégektől, indoklása szerint az említett összegek a szakszervezeti tevékenység fenntartására kapott szponzorpénzek voltak, amit számlákkal is tud bizonyítani. A cégektől kapott támogatásra azért van szükség, mert vannak szakszervezetek, amelyek nem értik meg, hogy tagsági díjat kell fizetni, tette hozzá Sorin Badea.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.