Hirdetés

Csökkent a hőszigetelési láz

Az év vége felé közeledve fokozatosan lankadt az érdeklődés a hőszigetelési program iránt az erdélyi és partiumi városokban. Az év elején betervezett munkálatokat a legtöbb helyen nem sikerült még befejezni, így a lakók, illetve a tömbházak újraburkolásával megbízott cégek abban reménykednek, hogy az időjárás  lehetővé teszi a hőveszteséget célzó felújítások elvégzését.

Krónika

2015. október 10., 12:022015. október 10., 12:02

Sepsiszentgyörgyön a kezdeti sikeres projektek után valamelyest csökkent a hőszigetelési láz. Mint kiderült, az önkormányzat által megszabott szigorú finanszírozási feltételekkel nem vállalják a pályázatot a lakótársulások, önerőből pedig – aki akarta és tudta – már több helyen évekkel ezelőtt megoldották a tömbházak felújítását, külső burkolását.

Sztakics Éva alpolgármester lapunknak elmondta, ebben az évben egyetlen projektet sem nyújtottak be, holott az önkormányzat az év elején tíz–húsz lépcsőház felújítására különített el pénzt a költségvetésben. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat tavaly elővigyázatosságból szigorított a feltételeken, mert a 2012 előtt a kormány és az önkormányzati támogatással hőszigetelt tömbházak tulajdonosai közül sokan még mindig adósak az önrésszel, a pénzért kénytelenek voltak pereket indítani. Ezért két éve csak azoknak a lakótársulásoknak a kérését fogadják el, melyek a kedvezményes hőszigetelési program rájuk eső egyötöd részét előre befizetik egy bankszámlára, ugyanakkor bizonyítaniuk kell, hogy nincs tartozásuk a közüzemeknek.

Ezeket a feltételeket két éve senki nem teljesíti, így nem is pályáznak. Sztakics Éva ugyanakkor hangsúlyozta, az európai uniós pályázati feltételek sokkal szigorúbbak, mint a korábbi kormányprogram esetében, több engedélyt kell beszerezni, költségesebbek a tervek, bonyolultabb a közbeszerzés, ezért sokkal magasabbak a költségek, mint ha a tulajdonosok egyénileg szigetelik a lakást.

Ezért a sepsiszentgyörgyi városvezetés inkább az egyéni hőszigetelést támogatja: hét évig mentesülnek az ingatlanadó befizetése alól azok, akik ezt önerőből megoldják. Ugyanakkor esztétikai megfontolásokból nem engedélyezik, hogy csak egy lakást újítsanak fel, a tömbház egészére bocsátják ki az építkezési engedélyt. Az építkezési vállalkozók szerint a közös hőszigetelés gyakran azért marad el, mert a lakók nem tudnak megegyezni, hogy ki milyen arányban járuljon hozzá a költségekhez. Antal Árpád csütörtökön bejelentette, ebben az EU-s költségvetési ciklusban közintézmények, tanintézetek hőszigetelésére fognak pályázni.

Türelemjáték Csíkszeredában

Csíkszeredában sem úgy tűnik, hogy az elmúlt egy hónapban látványosan felgyorsult volna a tömbházak hőszigetelése. Több helyszínen is többhetes szünetekkel dolgoztak a kivitelezéssel megbízott cégek. „Attól tartunk, hogy nem fogják befejezni a munkát\" – jegyezte meg Dósa Eszter, a polgármesteri hivatal részéről megbízott projektfelelős.

Mint mondta, ígéret van arra, hogy nemsokára minden tömbháznál dolgoznak, de úgy tudja, időközben különböző problémák adódtak. Nem érkezett meg a falak burkolására használt polisztirollemezek egy része, ezért beszállítót cseréltek, az ablakokra pedig annyi a megrendelés az országszerte folyamatban lévő hasonló munkálatok miatt, hogy a gyártók nem tudnak az igényekkel lépést tartani. A hiányzó nyílászárók a Mihail Sadoveanu utca 31-es számú tömbház szigetelésének befejezését is hátráltatják. „Felhívtuk a figyelmüket, hogy fektessenek hangsúlyt a falak szigetelésére, mert a külső szigetelést csak akkor lehet végezni, ha a hőmérséklet meghaladja az 5 Celsius-fokot, és a vakolat használata is hőmérséklethez kötött\" – magyarázta az illetékes.

A Majláth Gusztáv Károly tér 1-es számú toronyháza a napokban kapta meg a tervkiegészítést több erkély megerősítésére, rövidesen ez megkezdődik, és utána lehet szigetelni – tájékoztatott Bulbuk Márton. A hőszigetelési munkálatok egyik részének projektfelelőse szerint a kivitelezéssel megbízott bákói cég ácsokat és lakatosokat hozott, a bukarestiek pedig Sepsiszentgyörgyről hívtak munkásokat. Hozzátette, még reménykednek abban, hogy novemberig befejeződnek a munkálatok, és egyelőre csak figyelmeztették a cégeket. De ha nem lesz megfelelő a kivitelezés üteme, novembertől késedelmi kötbér fizetésére kötelezik őket.

Amint arról korábban beszámoltunk, év elején az önkormányzat azt tervezte, hogy 11 tömbház hőszigetelését oldják meg a megyeszékhelyen, az Európai Unió és a kormány által is finanszírozott program keretében. A pályázati csomagban ugyan tizenkét ingatlan felújítására kért támogatást az önkormányzat, de a bürokratikus előírások miatt az egyik tömbház lakói ezúttal elestek a lehetőségtől.

Örülnek az eddigi eredményeknek

Míg júniusban a kolozsvári városházán még arról tájékoztatták lapunkat, hogy pillanatnyilag éppen 44 tömbházat burkolnak újra Kolozsváron – ez 1617 lakrészt érint –, Iulia Perşă, a városháza szóvivője csütörtökön kérdésünkre elmondta: azóta 13 tömbházon befejezték a munkálatokat, hét épület szigetelése pedig már 2014-ben elkészült. A többi tömbház munkálatai különböző stádiumban vannak, néhol rövidesen befejezik a munkát, máshol még az elején tartanak.

Mint részletezte: a hőszigetelési munkálatok addig folyatódnak, amíg az időjárás megengedi, majd tavaszszal ott folytatják, ahol abbahagyják. A városháza összesen kilenc finanszírozási szerződést kötött, a beruházások összértéke pedig eléri a 31 millió lejt – ebből 18,19 millió lej olyan költség, amit sem az EU, sem a kormány felé nem kell elszámolni. Az Európai Unió egyébként 14,93 millió lejjel támogatja a hőszigetelési programot, a kormány pedig 3,27 millió lejjel finanszírozza a programot. A jelenleg zajló munkálatok mellett három új finanszírozási pályázat várt elbírálásra az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökségnél, a jóváhagyás azonban nem érkezett meg időben, ezért ezeket már csak a következő uniós költségvetési ciklusban lehívható forrásokból tudják finanszírozni.

A marosvásárhelyi Állomás téren hat épület kaphat még idén „új ruhát\". A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal által megszervezett nyilvános versenytárgyaláson kiválasztották a kivitelezőt, így a városvezetés tervei szerint – ha az időjárás engedi – idén december 15-éig szigetelik újra az említett épületeket. A munkálatokat – amelyeknek összértéke 2 millió 250 ezer lej –, a Regionális Operatív Program keretében nyert pénzösszegből végzik

Nagyváradon Mircea Mălan alpolgármester számolt be arról, hogy idén kilenc tömbház újraburkolását tudták megoldani a Regionális Operatív Program keretében, a munkálatokra több mint 2 millió lejt költöttek. Az alpolgármester elmondta, a lakótársulások egy bizottságot hoztak létre, melynek feladata a munkálatok felügyelete volt. „Elégedettek voltak az eredménnyel, így 376 lakó örülhet a hőveszteség-csökkentésnek\" – mondta Mălan.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés