Hirdetés

Csökkenhetnek a szemétdíjak Marosvásárhelyen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi önkormányzat szemétdíjemelésről szóló határozatának érvénytelenítését kérte a Maros megyei törvényszéktől Ionela Ciotlăuş volt alpolgármester. Mivel első fokon számára kedvező döntést hozott a bíróság, a városháza fellebbezni készül.

Simon Virág

2016. február 08., 19:372016. február 08., 19:37

A marosvásárhelyi tanácsosok 2014-ben döntöttek a szemétdíj emeléséről, arra hivatkozva, hogy a szolgáltatónak már nemcsak Segesvárra, hanem Székelyudvarhelyre is kell szállítania a hulladékot.

A határozat következtében jelentősen megnövekedett a megyeszékhelybeliek által befizetendő díj: a magánszemélyeknek havi 7 lejt kell fizetniük a korábbi 3,89 lejhez képest, míg a cégek 84 lejt pengetnek le a korábbi 46 helyett. Nagyon megemelték az utcai szemét összegyűjtésének és elszállításának díját is, a tonnánkénti 12 lejről 121 lejre. A 2014-es határozat 2015 márciusától lépett életbe, mivel addig – és gyakorlatilag ezután is –, a Salubriserv a hulladék nagy részét a város kolozsvári bejáratánál lévő illegális hulladéktelepre szállította.

Ionela Ciotlăuş magánszemélyként azt kérte a Maros megyei törvényszéktől, hogy érvénytelenítse a határozattervezetet, mert szerinte törvénytelen a köztisztasági díj növelése. A felperes többek között arra hivatkozott, hogy a környezetvédelmi őrség többször ellenőrizte a városi hulladékgazdálkodást, és megállapította, hogy a Salubriserv a Promenada Mall mögötti telepre hordja a szemetet – ezért meg is bírságolta a polgármesteri hivatalt. A törvényszék február 4-én hozott ítéletében elfogadta a volt alpolgármester kérését, és hatályon kívül helyezte a szóban forgó tanácsi határozatot.

A városháza sajtószóvivője, Cosmina Paşcan hétfőn azt nyilatkozta, hogy még nem kapták meg a törvényszéki döntést, de a hivatal jogászai mindenképp megfellebbezik azt a megszabott 15 napos határidőn belül. Ugyanis amennyiben a döntés végleges marad, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal adóügyi osztályának vissza kell térnie a korábbi hulladékszállítási díj alkalmazására, és vissza kell fizetnie a jogtalanul begyűjtött összegeket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
Hirdetés
Hirdetés