
Fotó: Krónika
2007. június 28., 00:002007. június 28., 00:00
A tündérvölgyi Fenyő Szálló Kovászna egyik legjobb szállodájának számít. A 85 szobás épülethez 2,2 hektáros terület, kezelőbázis és vendéglő is tartozik. A fürdőváros nevét viselő központi fekvésű „miniholtel” a város központjában fekszik, 482 négyzetméteres telek tartozik hozzá. Az épület adósság fejében került a mezőgazdasági bank tulajdonából az állam tulajdonába, jelenleg alig használják. A 80-as évek elején elegánsnak számító Fenyő Szálloda a Román Kommunista Párt tulajdonában volt 1989 előtt. Zsuffa Levente, Kovászna polgármestere szerint felépítése óta nem újították fel, ezért a leendő vásárlónak alaposan a zsebébe kell nyúlnia. A szállodák egyébként jelenleg a RAPPS sinaiai területi kirendeltségéhez tartoznak.
„Egyelőre senki nem tett le szándéknyilatkozatot” – jelentette ki Nastasia Gheorghe, a kirendeltség igazgatója érzékeltetvén, egyelőre nem tolongnak a kovásznai hotelek iránt érdeklődők. Elmondta, a versenytárgyalásra csak a módszertan kidolgozása után kerülhet sor. „Helyi üzletembereknek kellene megvásárolniuk az ingatlanokat, akiknek érdekük a turizmus fejlesztése” – nyilatkozta Zsuffa Levente. A polgármester úgy tudja, az állami protokollalap nagy árat kér a szállodákért, mert nem tartja elsődleges fontosságúnak, hogy még az idén vevőt találjon.
Kultúrotthon fürdővendégeknek
Az ásványvizeiről, gyógyfürdőiről és mofettáiról híres háromszéki kisváros szállodái mintegy 2200 vendég befogadására alkalmasak. Mivel a gyógyturizmus nem évszakhoz kötött, 1989 előtt folyamatosan telt ház volt a kovásznai vendéglátó egységekben. Az utóbbi években azonban kissé megcsappant a látogatók száma. „Fel kellene újítani az épületeket, az éttermeket, javítani kellene a szolgáltatások minőségén, és csökkenteni kellene az árakat” – sorolta a fellendülés feltételeit a polgármester. Van azonban, aki lát perspektívát a kovásznai turizmusban. Ovidiu Costea helyi vállalkozó két éve vett koncesszióba egy területet a város határában fekvő Tündérvölgyben. Júliusban avatják fel az erre épített 150 férőhelyes, négycsillagos szállodáját.
Zsuffa Levente elmondta, a napokban kezdik meg a munkálatokat a város központjában levő félig felépített kultúrotthon épületén. A bukaresti, és brassói üzletemberekből álló „Hotel International Spa Covasna” nevű részvénytársaság négycsillagos szállodává alakítja az épületet.
Az úttalanság átkai
A SIF Transilvania befektetési alap is két éve ígéri, hogy szállodát épít a városban, de ezt a Kovásznára vezető út felújításától teszi függővé. A Réty és Kovászna közötti 24 kilométeres szakasz felújításához azonban központi forrásokra lenne szükség. Az útügynökség brassói vezetői szerint a munkálatokra a harmadik évnegyedben kerülhet sor, ha elegendő költségvetés-kiegészítést hagy jóvá számukra a kormány. A területi igazgatóság képviselői elismerik, amióta 2005-ben átvették az útszakaszt, csak a feltétlenül szükséges karbantartásra volt pénz. A Réty és Kovászna közötti út korszerűsítését a tavaly májusban aláírt dokumentumban is vállalták. Az egyezmény szerint a SIF Transilvania 15 millió eurót fektet a kovásznai gyógyturizmusba, ha feljavítják az infrastruktúrát.
A helyi vezetők szerint Kovászna városában nagyszerű lehetőségek vannak a gyógyturizmus fejlesztésére, hiszen a környéken több száz ásványvízforrás és mofetta van, amelyek az érrendszeri és szívbetegségek, valamint az impotencia gyógyításában hasznosíthatók. A szakemberek szerint a fürdőváros népszerűvé válhat külföldön is, hiszen egyre nagyobb szerepet tulajdonítanak a természetes gyógymódoknak.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.